Nagy nyomás a Realon

A labdarúgó Bajnokok Ligájában a ma pályára lépő elitcsapatok közül a Real Madrid játszhat a legnagyobb nyomás, ha úgy tetszik, győzelmi kényszer terhe alatt.

Másodszor Tiago szomorította el a Real-híveket az első forduló lyoni összecsapásánSITA/AP-felvételA királyi gárda ugyanis a nyitókörben kétgólos vereséget szenvedett Lyonban, így hazai pályán az ukrán Dinamo Kijev ellen mindenképpen nyernie kell. A szurkolók ráadásul nem csak sikert, de végre látványos játékot is várnak a kedvencektől, ugyanakkor Fabio Capello vezetőedző nemigen akar változtatni védekező felfogású taktikáján.

Szintén a spanyol gárda mellett szól, hogy a Dinamo Kijev az 1. fordulóban az elmúlt 12 év legsúlyosabb hazai vereségét szenvedte a román Steaua Bucurestitől, ugyanakkor nyilvánvalóan feledtetni szeretné a 4:1-es kudarcot a Santiago Bernabeu Stadionban. Ami a két együttes hazai bajnoki formáját illeti: legutóbb a madridiak otthonukban 1:0-ra legyőzték a Real Betist, míg a kijeviek idegenben csak 1:1-es döntetlent értek el a Vorskla Poltava ellen.

Kedden magyar érdekeltségű rangadót is rendeznek a BL-ben, ugyanis a Tőzsér Dánielt foglalkoztató AEK Athén a Juhász Rolandot alkalmazó RSC Anderlechtet látja vendégül.

A csoportkör 2. fordulójának első játéknapján még érdekes találkozónak ígérkezik a sorozat két korábbi győztese, a Benfica és a Manchester United mostani együtteseinek az összecsapása, valamint az Arsenal és az FC Porto mérkőzése.

KEDDI BL-MENÜ

E csoport

Steaua Bucuresti (román)–Olympique Lyon (francia), Real Madrid (spanyol)–Dinamo Kijev (ukrán)

F csoport

Benfica Lisboa (portugál)–Manchester United (angol), Celtic (skót)– FC Köbenhaven (dán)

G csoport

CSZKA Moszkva (orosz)–Hamburger SV (német), FC Arsenal (angol)–FC Porto (portugál)

H csoport

Lille (francia)–AC Milan (olasz), AEK Athén (görög)–RSC Anderlecht (belga) Valamennyi találkozó 20.45-kor kezdődik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?