Nagy és Radnóti újra aranyérmes

Somorja. A bősi Nagy Marián és a rimaszombati Radnóti Mihály megvédte tavalyi elsőségét, diadaluknak köszönhetően két bajnoki aranyérmet szereztek a dél-szlovákiai klubok képviselői szombaton a felnőttek kötöttfogású or?szágos bajnokságán, mely a somorjai Gladiátor birkózóklub szervezésében zajlott.

Soós Márió (felül) lázzal és vetélytársaival viaskodott a somorjai szőnyegekenFogas Ferenc felvétele A városi sportcsarnokban kilenc klub ötvennégy versenyzője mérte össze tudását. Egy évvel ezelőtt tízzel kevesebben vetélkedtek az érmekért. „Számunkra nagy megtiszteltetést jelentett, hogy a szakági szövetség ben?nünket kért fel az országos seregszemle megrendezésére. Ezen nem csak szervezésből vizsgáztunk jelesre, hiszen a mieink, Fitos Péter ezüst- és Oláh Olivér bronzérme révén két dobogós helyezést produkáltak. Említést érdemel a tapasztalatait immár edzőként kamatoztató harminckilenc éves Oláh példaértékű teljesítménye, aki birkózó- és küzdeni tudásból egyaránt jelesre vizsgázott. További két trénerünk sem vallott szégyent, hiszen Méry Ist?ván és Tibor Staňo negyedik lett súlycsoportjában. A Klimek, Čerňanský, Kovács, Merva alkotta kvartett pedig az 5. helyen zárta a megmérettetést, melyen csapatversenyben ugyanannyi pontot (23), gyűjtöttünk, mint a bősiek, akik azonban bajnoki diadaluknak köszönhetően a végelszámolásnál maguk mögé utasítottak bennünket” – büszkélkedett Szeiler Zoltán, a somorjaiak klub?elnö?ke. Az erőpróbára telt ház előtt került sor.

A nagymegyeriek vendégszeretetét élvező, pénzszűkében lévő, ám így is sikeres Bősi Birkózóklub elnők-főedzője, Rákóczi András is elégedett volt az éremterméssel. „Nagy Marián teljesítményével igazolta, hogy jó formában várja a közeljövőben sorra kerülő olimpiai selejtezőt. A nagymegyeri illetőségű versenyzőnket, Soós Máriót a betegágyból húztam ki a viadalra. Szerintem egészségesen aranyérmet szerezhetett volna” – értékelte védencei helytállását a tisztségviselő.

Említést érdemel Jozef Jaloviar, a pozsonyi Dunajplavba somorjai illetőségű, szabadfogásra szakosodott versenyzőjének ered?mé?nyessége. Ugyanakkor meglepetést keltett, hogy az egykori világbajnoki bronzérmes Bátky Attila csupán a dobogó legalsó fokára került súlycsoportjában, mert mint tavaly, ezúttal is kikapott duklás klubtársától, Marián Miháliktól.

A csapatversenyben a várakozásoknak megfelelően 37,5 ponttal a trencséniek kerültek a trónra, őket a komáromiak (27,5) és a bősiek (23) követték a rangsorban.

DÉL-SZLOVÁKIAI DOBOGÓSOK

55 kg: 2. Soós Márió (bősi), 3. Michal Trocha (rimaszombati).

60 kg: 1. Radnóti Mihály (rimaszombati), 2. Hosznédl Norbert, 3. Rigó Richárd (komáromiak).

66 kg: 2. Hencz Máté (komáromi).

74 kg: 1. Nagy Marián, 2. Buchinger Iván (bősiek), 3. Jaromír Mádr (komáromi).

84 kg: 2. Hencz Ákos (komáromi), 3. Bátky Attila (trencséni).

96 kg: 2. Jozef Jaloviar (Dunajplavba), 3. Oláh Olivér (somorjai).

120 kg: 2. Fitos Péter (somorjai).

Hencz Máté megizzasztotta Drmolát

Tavaly egy bajnoki elsőséget szereztek a komáromi ifjak a felnőttek országos bajnokságán. Ezúttal viszont, ha csak orrhosz?szal is, lemaradtak a dobogó tetejéről. „Három ezüstérmesünk közül Hencz Máté szorongatta meg leginkább a későbbi győztest, nevezetesen a rangidős Leoš Drmolát, aki nem titkolta, csak nagy nehézségek árán tudta legyőzni ifjú vetélytársát. Máté taktikailag volt gyengébb rutinos ellenfelétől. A legnagyobb vesztesünk a tavalyi bajnok Rigó Ricsi volt, aki ha hozza formáját, akkor a csoportban legyőzhette volna Radnótit. Mivel maximalista vagyok, csupán akkor leszek elégedett védenceim teljesítményével, ha valamelyikük világbajnokként kerül rivaldafénybe” – értékelte övéi legutóbbi fellépését Lengyel Károly, a komáromi Spartacus birkózóklub főedzője, az országos kadettválogatott trénere. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?