Minden nap érkezik új gyerek

Nagymegyer |

<p>Tavalyelőtt alakult, tavaly jegyezte be a belügyminisztérium, s idén januárban már vonzza a gyerekeket. A nagymegyeri Városi Ifjúsági Kézilabdaklubról (VIKK) van szó.</p>

Olyankor hívták életre, amikor országszerte leépülőben van a sportág, egyre kevesebben űzik ezt a labdajátékot, s mind gyakoribb eset, hogy két klub színeiben szerepel valaki, csakhogy legyen elég játékosuk a csapatoknak. „A mi esetünk más – húzza alá Németh Jolán alapító tag, a klub egyik edzője, aki rendszeresen foglalkozik a gyerekekkel. – Nálunk van érdeklődés, s örömmel mondhatom, minden nap érkezik új gyerek, aki szeretne kézilabdázni. Kézilabdakörünk várja az apróságokat, az alapiskolák alsó tagozatosait. Egyelőre Nagymegyer két alapiskolájából érkeznek, helybeliek és azok, akik a környező falvakból látogatják a sulit. Később a legjobbakat visszük a klubba. Közel harmincan járnak rendszeresen edzésre. Fiúk és lányok egyaránt, s érdekes, hogy egyre több fiú érkezik. Ez nem gond, hiszen tízéves korig vegyes csapat is szerepelhet.” Öt éve született egy életképes koncepció a Dunaszerdahelyi Sportgimnázium melletti magán-szabadidőközpont keretében. Tizenöt csallóközi faluban kézilabdacsoportokat hoztak létre, rendszeresen készültek, edzettek a gyerekek, s évente két–három tornán is játszhattak. A legjobbakat kiszűrték, s a dunaszerdahelyieket vitték a Talentba, a járás többi településéről pedig a sportgimnázium klubjába. Mivel a magán-szabadidőközpont korábbi finanszírozása megváltozott, Nagymegyeren is előkerült a kérdés: hogyan tovább? „Bementünk a városházára, ahol a polgármester jött azzal a javaslattal, alapítsunk polgári társulást, hogy megoldható legyen a helyi támogatás. Egyébként nagyon megörült az ötletnek, mert a városban nincs a lányoknak semmi sportolási lehetőségük – sorolja a helyzetkép felvázolása után az előzményeket Németh Jolán, aki már évek óta benne van a kézilabda népszerűsítőinek csallóközi táborában. – Pár szülő közreműködésével megalakult a klubunk. Csapat még nincsen, csak edzenek a gyerekek, és támogatásért fordultunk az önkormányzathoz. Decemberben már rendeztünk egy komoly tornát is, amelynek nagy visszhangja volt a városban. A vállalkozók is felfigyeltek rá. Én is látok fantáziát ebben az elképzelésben, hiszen a lányoknak nincs más csapatsport a városban, s úgy tudom, korábban is csak férfi vonalon kézilabdáztak Nagymegyeren. Ez egy új lehetőség a tíz éven aluliaknak. Ráadásul Győr közelsége, az ottani Audi ETO-val ápolt jó kapcsolatunk is előnyökkel jár. Már a sportgimis érában a százötven kézilabdázó gyerekből érdem szerint hetvenen az ETO klubtagjai lettek, amire büszkék, hiszen annak a klubnak a tagjai, ahol Görbicz és társai kézilabdáznak. Emellett járhatnak a női csapat mérkőzéseire is. Ez mind nagy vonzerő. Hogy van esély a feltörésre, azt Lakatos Rita példája mutatja: a 14 éves dunaszerdahelyi lány, aki már Győrben sportgimis, lett tavaly korosztálya legjobb játékosa az ETO-ban. A nagymegyeri klubunk is ebbe a hátországba fog beépülni. Elsősorban magunknak nevelünk játékosokat, s a jövő megmutatja, hová jutunk velük. Közben a legeslegjobbak elkerülhetnek Győrbe is.” Az még távolabb van. Egyelőre ott tartunk, hogy Nagymegyer is felkerült a dél-szlovákiai kézilabdaélet térképére. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?