Minden meccs az m1-en

Budapest. Két és fél, három éves tárgyalássorozat végére került pont: aláírta a Magyar Televízió Rt. a szerződést a május 31.-június 30. közötti japán-koreai futball vb közvetítéséről a jogtulajdonos német Kirch médiacsoporttal.

Budapest. Két és fél, három éves tárgyalássorozat végére került pont: aláírta a Magyar Televízió Rt. a szerződést a május 31.-június 30. közötti japán-koreai futball vb közvetítéséről a jogtulajdonos német Kirch médiacsoporttal.

Az eredeti, 3 milliárd forintos árból jócskán sikerült lealkudni, a megállapodásban rögzített pontos összeg ugyan üzleti titok, de az biztos, hogy nem éri el az 1 milliárdot sem.

– A világbajnokság valamennyi meccsét élőben adja az m1, kivételt jelent néhány befejező csoporttalálkozó, amikor egy-egy csoporton belül egy időben kezdődnek az összecsapások – egészítette ki az információt Nyári Zsolt, az MTV sportosztályának megbízott vezetője. – A jelenlegi elképzelések szerint négy riporter dolgozik majd a vb-n, hármuk személye biztos: Knézy Jenő, Faragó Richárd és Matuz Krisztián utazik a Távol-Keletre. Hogy ki lesz a negyedik, azt hamarosan eldöntjük.

Meg nem erősített hírek szerint egy másik tévécsatornánál dolgozó, egykori telesportos jöhet szóba negyedik kommentátorként. A tudósítók mellett még két műszaki szakembert is akkreditál az MTV Japánba és Koreába.

– Reggel általában fél 8-kor, délelőtt 10-kor és délben fél 1-kor kerül képernyőre egy-egy találkozó, este 20 óra 5 perckor az aznapi „főmeccset” ismételjük meg, a másik kettőről 20-20 perces összefoglalót adunk, s lehet szó még egy plusz egyórás műsorról is. Vagyis: minimum 400 perc foci lesz naponta a programban. Az adások reklámjának szervezése, a marketingmunka most kezdődik.

Nyári Zsolt hozzátette: miután június 14-én befejeződnek a csoportmérkőzések, már csak két riporter marad a vb-n.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?