Mi a legjobb dolog a világon?

A Barcelona ellen ugyanis kevés volt előrukkolni a máskor mindig lehengerlő mechanikus futballal, kevés volt atletizálni egy jót, futni-rúgni-fejelni, s kevés volt Ferguson minden dörzsöltsége is, jóllehet a skót mester mindent bevetett, a végén még a négycsatáros játékot is. Cristiano Ronaldo pedig egyelőre emberileg kevés ahhoz, hogy a márkanéven túl tartást, jellemet és arculatot adjon a csapatnak.

Történelmi rang
A ManUnitedet nem elégítette ki az angliai hegemónia. Történelmi rangot akart, halhatatlanságot, egy szintre kerülni a Real Madriddal, az AC Milannal, a Liverpoollal, az Ajaxszal és a Bayern Münchennel, azokkal a klubokkal, amelyek legalább négyszer megnyerték a legrangosabb európai kupát. A Bajnokok Ligája az alfa és az ómega, presztízsben és pénzben egyaránt (az idei győztes összesen mintegy 100 millió eurót tehetett zsebre). Tudta ezt a 67 éves Sir Alex Ferguson is, akinek talán az utolsó nagy döntője volt ez, talán az utolsó nagy csapatával (elképzelhető, hogy jövőre Ronaldo, Giggs és Tévez sem lesz már az Old Traffordon).

Kis nagy ember
Emlékeznek az 1994-es Barcelona–Milan BL-döntőre? Minden idők egyik legnagyobb meglepetése volt, hogy a totális futballt játszó Barcelona megsemmisítő vereséget (0:4) szenvedett a Milantól (pedig a Barca 91, a Milan 36 gólt rúgott abban a szezonban). Az akkor elbukó barcelonai csapatnak Guardiola is tagja volt, és megtanulta a leckét – a szerdai döntőben a Barcelona (amely 104 gólt lőtt az idei bajnokságban) akár 4:0-ra is nyerhetett volna a ManUnited ellen: Eto’o és Messi gólján kívül Xavi a kapufát találta el, Henry és Puyol ziccert rontott. A Barca Achilles-inának tartott hátvédsor az első tíz percet leszámítva fegyelmezetten, alázattal, majdhogynem hibátlanul oldotta meg feladatát, Messi – a „kis nagy ember” – pedig elhomályosította Ronaldót. A kettejük közötti különbség számokban is kifejezhető, a Barcelona tízese – azon túl, hogy fejelt egy gólt – többet és pontosabban passzolt, mint a zaklatott idegállapotban futballozó, feltűnően frusztrált Ronaldo (51:31, pontosság: 84:68 %).

Xavi és Iniesta
A Barca sikerének kulcsa azonban nem elsősorban Messi, mint ahogyan a 2008-as Eb-győzelmet sem Fernando Torres góljának köszönhette a spanyol válogatott. „Egész este náluk volt a labda” – állapította meg tárgyilagos elismeréssel a hangjában Ferguson a döntő után. A „náluk” a Barcelona zseniális középpályás tandemére vonatkozott: Xavira és Iniestára. Előbbit a meccs legjobbjává választotta az UEFA, utóbbi pedig ismét tartott egy bemutatót abból, milyen is a művészi tökélyre fejlesztett, elegáns labdavezetés, hogyan kell átkígyózni az ellenfél védősorán, jobbra-balra hajlongva futás közben, szoborrá merevítve az ellenfelet. „Labdával félelmetesek” – nyilatkozta róluk Raúl az El Clásico (Real–Barca 2:6) után. Ezt láttuk a Stadio Olimpicóban is: még a legszorongatottabb helyzetben is bátran egyérintőztek, légies könnyedséggel siklottak ki a sűrűből, és elképzelhetetlen volt olyan szituáció, hogy elveszítsék a fejüket (vagy a labdát).

Saját nevelés
Ma a Barcelona a legjobb futballcsapat. Nem azért, mert a legtöbb gólt lőtte a BL-ben (harmincat), a legtöbb szögletet végezte el (82-t), a legjobb volt a labdatartási aránya (átlagban 62 %), hanem mert – hangozzék ez bármilyen közhelyesen – játssza a focit. S mindezt úgy, hogy a világ trendjével szembefordulva nem „zsoldosokra”, a milliókért azonnal megvásárolható instant-sztárokra épít, hanem az utánpótlásbázisából, az ún. Barca-akadémiából merít. Egy olyan korban, amikor a 6+5-ös szabály megbénítaná a topklubokat (az Arsenaltól a Real Madridon át az Internazionaléig), a Barcelona hét saját nevelésű futballistával állt ki a római BL-döntőben (Valdés, Puyol, Piqué, Busquets, Xavi, Iniesta, Messi), s a kispadon továbbiak vártak bevetésre (Pedro, Bojan Krkic, Victor Sánchez…).

Álomcsapat

A barcelonai identitás egyik megtestesítője a 38 éves edző, Pep Guardiola is, akit szintén a katalán klub nevelt fel, s aki első szezonjában elérte azt, ami korábban senkinek sem sikerült Spanyolországban: triplázott csapatával (La Liga, Copa del Rey, BL). Ilyesmire négyszer akadt példa a világon: 1978-ban a Celtic, 1972-ben az Ajax (Kovács Istvánnal a kispadon), 1988-ban a PSV (Guus Hiddinkkel), 1999-ben pedig a ManUnited (Sir Alex Fergusonnal) vitt véghez hasonló bravúrt.

A mai Barca azonban látványosabb focit játszik, mint a felsoroltak, és látványosabbat, mint a korábbi barcelonai álomcsapatok (például a Cruijff-féle, kilencvenes évekbeli „Dream Team”). Tudják és értékelik ezt a szurkolók is, akik Rómában végig lelkesebbek és hangosabbak (és mosolygósabbak) voltak, mint a manchesteri tábor. Beleremegett a stadion, amikor egyszerre húszezren énekelték: „O-le-le, o-la-la, ser del Barca es el millor que hi ha”, ami magyarul annyit jelent: „…Barca-drukkernek lenni a legjobb dolog a világon”.
Jó nekik.