Mennyit keresnek a magyar labdarúgók?

Budapest. Az alábbiakban megpróbálunk hozzávetőleges összegekkel képet rajzolni a magyar futball élvonalában uralkodó jövedelmi viszonyokról.

Induljunk el a kályhától. Egy élvonalbeli (itt az élvonalbeli szó nem az NB I-es szinonimája, hanem az első osztály éllovasait takarja) magyar futballklub – illetve a szakosztályt működtető kft. vagy rt. – hét-nyolcszázmillió forintból gazdálkodik egy szezonban. Ezek csak a hivatalos, lekönyvelt, leadózott összegek, mert bizony sok helyen és gyakorta „zsebbe“ – az adóhivatalt kikerülve – vándorolnak a szerződéskötési juttatások, amelyek esetenként a harmincmillió(!) forintot is elérhetik.

Tehát: mennyit keres a futballista, ha magyar? A kérdésre természetesen nem adható kategorikus válasz. Az általánosan elfogadott vélemény szerint a legmagasabban dotált magyar labdarúgó, az éllovas vezéregyénisége – nem az érintettől származó információ szerint – havi tizenötezer eurót, azaz 3,6 millió forint keres. Hogy ez sok-e vagy kevés, viszonyítás kérdése. David Beckham heti százezer fontért marad a Manchester Unitednél, ami havi 160 millió forintnak felel meg: ez negyvennégyszerese a legjobban fizetett magyar futballista járandóságának. Hogy Beckham negyvennégyszer jobb labdarúgó-e, mint a válogatottságról tavaly lemondott támadó középpályás, az értelmezhetetlen.

Ha összehasonlítjuk a Real Madrid és egy magyar élklub éves költségvetését, akkor a 44-szeres fizetés is elhelyezhető már egy koordinátarendszerben. A Madrid a 2001/2002-es szezonban 578 millió eurós bevétellel és 228 milliós kiadással kalkulált, ami 350 milliós (84 milliárd forint) profit! (Adózás előtt.) Jó, ebben benne van 434 millióért a városnak eladott Ciudad Deportiva, a pazar edzőkomplexum, de akkor is, évente mintegy 200 millió euró (48 milliárd forint) átmegy a világ második leggazdagabb klubjának büdzséjén. (Az első helyen a Manchester United áll.) Ez több mint ötvenszerese a legtöbb pénzzel gazdálkodó magyar futballklub költségvetésének, s így már mindjárt arányban áll Beckham és – úgyis mindenki tudja, kiről van szó – Illés Béla járandósága.

Az NB I-es fizetési lista legalján állók is megkeresik a havi 200 000 forintot – pontprémium nélkül –, bár az az igazság, hogy ezek a csapatok ritkán győznek, kevés a felosztható pénz. Az edzői jövedelmek a havi 300 000 forinttól a hárommillióig terjednek, tehát itt is megvan a tízszeres különbség a skála két végpontja között. A háromszázezret kereső tréner fizetése kirívóan alacsony, viszont, ha sikerült kivívnia együttesével a bennmaradást, akkor komoly prémium üti a markát.

Azért – hogy életszerűbb legyen az összeállítás – illusztráljuk mondandónkat néhány példával. Túlio húszmillió forintért szerződött Újpestre a tavaszi szezonra Brazíliából, neki ez aprópénz (60 000 dollár), de ha sikerül kivasalnia a Botafogóból a neki járó félmillió dollárt, akkor nincs jelentősége az ügynek. Úgy hírlik, Orescsuk annak idején havi 1,2 milliós alapfizetésért futballozott Újpesten.

Dunaújvárosban pedig a szlovák Marek Penksa egy házat kapott, amiért leszerződött. Tököli Attila, napjaink talán legjobb, és a külföldi börzén legmagasabbra taksált magyar labdarúgója alapbére 300 000 és 400 000 forint közé tehető, egy-egy győzelemért negyedmillió a prémium. Ezzel egy jó hónapban, amikor négyszer győz a csapat, csaknem másfél milliót lehet keresni, és még véletlenül se hagyjuk figyelmen kívül az állítólag 30 milliós aláíráspénzt. (Az aláíráspénznek van egy olyan sajátossága, hogy azt minden évben megkapja a labdarúgó. Ugyanis Magyarországon ma már csak a bolond ír alá egy évnél hosszabb időre.)

Hrutka János a tavaszi szezon négy hónapjára 14 milliót kap a Vasastól, még szerencse, hogy új klubjának nem kell lelépési díjat fizetni a Fradinak. Ugyanis az Üllői úton már azt tiszta nyereségként könyvelik el, hogy a jövőben nem nekik kell folyósítaniuk az egykori válogatott hátvéd mesés járandóságát.

Érdekesség, hogy a legjobban fizetett magyar férfikosárlabdázók is ugyanennyit, vagy esetenként még többet is kapnak, ami annak vetületében, hogy Körmenden, Szolnokon vagy Kaposváron többen szurkolnak egy-egy bajnokin, mint a Hungária körúton, egyáltalán nem abszurd. Mindezt olvasva viszont a sors mérhetetlen igazságtalanságának tűnik, hogy az itthon játszó magyar vízilabdázók közül mindössze hármuk jövedelme éri el a havi egymillió forintot...