Melegük volt a jegesmedvéknek

DS jegesmedvék
Dunaszerdahely |

A külföldön is közkedvelt dunaszerdahelyi Thermálpark területén található Félúti tó revitalizációja kapcsán felújított partszakasznál randevúztak a hagyományos ezüstvasárnapi úszások résztvevői. 
 

A helybeli Sportfanatic Polgári Társulás hagyományos adventi túlélőpróbájának tizenhatodik felvonására a legtöbben a szlovák fővárosból érkeztek, de Gútáról, Komáromból, Szencről, Vágsellyéről, Privigyéről és Magyarországról is jöttek úszók Csallóköz szívébe. A házigazdák ászaikat, a felbári Pék fivéreket is bevetették, a rendezvény újonca pedig a tizenkét esztendős pódafai Sárkány Gyurika volt. 


Mondhatni melegük volt a jeges úszóknak, ugyanis a hőmérő higanyszála a tóparton nyolc fokot mutatott, a víz hőmérséklete pedig 4,9 Celsius-fok volt. A szép számban összesereglett nézőknek Hideghéty Tibor, a 2012-ben alakult dunaszerdahelyi Sportfanatic Polgári Társulás elnöke beszélt az extrém célok meghódítására, csúcsdöntögetésekre szakosodott alakulat tagjainak sikereiről. 


„A Gibraltári-szoros, valamint a Loch Ness-i tó átúszása után tavaly a La Manche csatornát is meghódítottuk, nevezetesen a Pék fivérek, Dezső és Endre, valamint a Nyáry Richárd alkotta háromfős váltóval, oda-vissza formátumban. Az újabb kihívás egyébként 72 kilométernyi úszótávot jelent, mely világcsúcsnak számít. Idén nyáron a Pék fivérek a Zürichi-tóval is megbirkóztak” – büszkélkedett a tisztségviselő. 


A folytatásban Dunaszerdahely polgármestere, Hájos Zoltán köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően a téli úszások kedvelői elénekelték a himnuszukat, majd vízbe szálltak, s felkészülésük függvényében igyekeztek minél több időt eltölteni a tóban. A megengedett maximum egyébként 22 perc. A hosszabb-rövidebb ideig tartó lubickolást negyvenen vállalták be. Sárkány Gyurika, a merülés legifjabb résztvevője tizenegy percet töltött a hűs habokban. „Ennél többre is képes vagyok. A csütörtöki edzésen negyedóra eltelte után parancsoltak ki az idősebbek a vízből. Három évvel ezelőtt kezdtem el a hideg vizes zuhanyozást, idén pedig már a merülésekkel is megpróbálkoztam. Korábban gyakran gyötört, orrfolyás, nátha, az utóbbi időben már nem kell hasonló panaszokkal orvoshoz fordulnom” – nyilatkozta lapunknak a legifjabb csallóközi pingvin. 


Tizenheten a hétszázötven méterrel dacoltak. A szervezők a távot nem véletlenül választották, ugyanis a háromnegyed kilométert úszta a leggyakrabban Makai József, a dunaszerdahelyi téli fürdőzések ötletgazdája, egyik elindítója, akire stílszerűen ezzel a versenyszámmal emlékeztek. Azonnal élre álltak a favoritok, s a Pék fivérek párharcából Dezső került ki győztesen. 


„Jövő év augusztusára kaptunk időpontot az Írországot Skóciától elválasztó Északi-csatorna átúszására. Méghozzá váltóval, oda-vissza formátumban. Ezt még napjainkig senki sem teljesítette. Az Ír-tenger nyáron is nagyon hideg. Tizenhárom fokos vízre, medúzák támadására, kellemetlen áramlatokra számíthatunk. Ígérem: megküzdünk az elemekkel” – körvonalazta az új kihívást Pék Dezső. 
A nézők jól szórakoztak, fotókat, videókat készítettek, szelfiztek a Pingvinnel, s a fürdőzőket figyelve teát, forralt bort kortyolgattak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?