<p>Megszületett a pekingi olimpia első doppingesete: a NOB bejelentette, hogy a spanyol kerékpáros, Maria Isabel Moreno akadt fenn a vizsgálaton. A bringás szervezetében eritropoetint (EPO) találtak.</p>
Megvan az első doppingeset
Peking |
Giselle Davies, a NOB szóvivője hétfőn közölte: Moreno július 31-én érkezett a kínai fővárosba, még aznap vérvételen esett át, majd gyorsan elutazott a helyszínről, így aztán a vasárnapi mezőnyversenyen sem állt rajthoz, pedig benevezték. Eltiltásáról - ami minden bizonnyal két év lesz - a sportági nemzetközi szövetség (UCI) dönt. Az is biztos, hogy a kerékpáros nem vehet részt a 2012-es londoni játékokon sem, mivel már a NOB által ellenőrzött ötkarikás periódusban bukott le. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.