Megvan a magyar kvóta

Bukarest. Tizennegyedik egymás elleni mérkőzésén 14. győzelmét aratta a magyar női kézilabda-válogatott Japán ellen. A bukaresti olimpiai selejtezőn aratott 39:29-es siker azt jelentette, ebből a csoportból Románia mellett Magyarország váltotta meg pekingi repülőjegyét.

Bukarest. Tizennegyedik egymás elleni mérkőzésén 14. győzelmét aratta a magyar női kézilabda-válogatott Japán ellen. A bukaresti olimpiai selejtezőn aratott 39:29-es siker azt jelentette, ebből a csoportból Románia mellett Magyarország váltotta meg pekingi repülőjegyét.

MAGYARORSZÁG–ROMÁNIA 29:31 (13:17), legeredményesebbek: Görbicz 8/4, Tóth T. 8/3, Vérten 5. „Sok hibával ját?szottunk, a románok rákényszerítettek minket a rontásokra” – nyilatkozta Hajdu János szövetségi kapitány.

MAGYARORSZÁG–JAPÁN 39:29 (20:14), legeredményesebbek: Vérten 9, Tóth T. 9/1, Ferling 6, Görbicz 5/1. „Ez nem bravúr, hanem kötelező feladat volt. Igaz ez akkor is, ha a legnehezebb selejtezőcsoportba kerültünk az utolsó pillanatokban. A japánok ellen sikerült jól felkészülni, a lányok végrehajtották a kért feladatot. A sérülések ellenére ki tudtunk állítani egy jó csapatot, amely motivációban és hozzáállásban is kifogástalan volt. Peking még messze van, de jó lenne ott a legjobb hat között végezni” – bocsátkozott egy kis esélylatolgatásba Hajdu. (o-o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?