Megszakad a DAC nyeretlenségi sorozata?

Dunaszerdahely |

<p>Ma délután (17.30) a DAC a nyitrai együttest fogadja a labdarúgó Corgoň Liga 24. fordulójában. Fogadkoznak a dunaszerdahelyiek, hogy négy nyeretlen meccs (Košice 0:1, Žilina 2:2, Slovan 0:1, B. Bystrica 0:2) után megszakítják a sorozatot, és győzelemmel kedveskednek a szurkolóknak.</p>

„Jól tett nekünk a kéthetes szünet, de sajnos a sérültjeink nem épültek fel. Struhárra keresztszalagproblémák miatt legalább öt hétig, Halimire pedig tíz napig nem számíthatok. Rajtuk kívül Németh Zsolt is harcképtelen, kisebb gondjai Ďuricának is vannak - kezdte a helyzetjelentését Radványi Miklós, a DAC vezetőedzője. -Szerencsére Hrabáč rendbe jött, így visszatér a védelem tengelyébe. Egyébként éppen a sok sérült miatt mondtam le a Brianszk elleni soproni előkészületi meccset. Ami a nyitraiakat illeti, láttam a legutóbbi két bajnoki mérkőzésüket, elsősorban a játékmester Hodúrra és a gólgyáros Rákra kell odafigyelünk. A vendégek általában a 4-1-4-1-es taktikai variációt alkalmazzák, eléggé gyorsak, ám a széleken sebezhetőek. Mindig küzdelmes meccseket vívunk Rákékkal, vissza akarunk vágni a júliusi hazai vereségért. Fontos hatpontos meccs vár ránk, bízom benne, hogy jó játékkal begyűjtjük a három pontot.“
Radványi azt is elárulta, hogy a prágai Spartából érkezett Jan Kadlec felépült, és a fakóban már lövi a gólokat, így a nyitraiak ellen a hajrában szóhoz juthat a hórihorgas csatár.
A DAC várható összeállítása: Novota-Obert, Hrabáč, Konečný, Ďurica-Helísek, Boya, Hílek, Hassan-Matúš, Tomčák. A cserepadon Kiss Dániel, Lénárth, Melinho, Coric, Nkendo, Filo és Kadlec foglal helyet.
Az YBS szurkolói csoport a futballisták besztercebányai lelketlen játéka miatt úgy döntött, hogy egészen addig nem teremti meg a szokásos hangulatot, amíg a játékosok nem bizonyítanak a pályán. Sem zászlókat, sem transzparenseket nem tesznek ki addig, amíg a csapat gólt nem lő.
A dunaszerdahelyi védők legjobban Rák Róberttől tartanak. „Amióta Cyril Stachura ül a kispadon, két bajnokin négy pontot szereztünk. Míg elődjénél a kispadot koptattam, nála ismét ékként szerepelek, ráadásul visszakaptam a csapatkapitányi szalagot is - mondta lapunknak Rák Róbert, a nyitraiak mesterlövésze. - Az új edző alatt két meccsen két gólt rúgtam. Dunaszerdahelyen általában jól megy nekem a játék, ám ezúttal várhatóan nem leszek a kezdőben, ugyanis már a Dubnica elleni meccsen lázasan játszottam, s azóta vírusos influenzával küszködtem. Igaz, szerdától már edzem, de antibiotikumot szedek. Várhatóan csak a hajrában jutok szóhoz. Nehéz meccs előtt állunk, de remélem, hogy nem jövünk haza üres kézzel.“
A DAC 2008-as élvonalbeli visszatérése óta a két csapat háromszor találkozott Dunaszerdahelyen: 2008 októberében Nlend góljával 1:0-ra nyertek a hazaiak, 2009 decemberében 2:2-vel zárult a meccs (góllövők: Németh K., Adiaba, ill. Boszorád, Valenta), idén júliusban pedig Rák góljával 1:0-s vendégsiker született. Legutóbb, 2010 októberében Filo találatával Nyitrán győzött a DAC.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?