Megnyílt a kairói vb kapuja

Szalay János indulhat az augusztusi kairói öttusa-világbajnokságon. A pozsonyi versenyző Portugáliában harcolta ki a rajtjogot.Mafrában zajlott a Lucitania Trophy International Open nemzetközi viadal, amely egyben szintteljesítési lehetőség volt az utóbbi két év országos bajnoka számára.

Szalay János indulhat az augusztusi kairói öttusa-világbajnokságon. A pozsonyi versenyző Portugáliában harcolta ki a rajtjogot.

Mafrában zajlott a Lucitania Trophy International Open nemzetközi viadal, amely egyben szintteljesítési lehetőség volt az utóbbi két év országos bajnoka számára. Harmadikként végzett. „Elég pontot gyűjtöttem, az 1349 elérte a szövetség által kiírt nevezési szintet, így idén is ott lehetek a világbajnokságon – mondta érdeklődésünkre a pozsonyi Páneurópai Egyetem negyedéves joghallgatója, aki tavaly Moszkvában mutatkozott be a felnőttek között a vb mezőnyében, de nem jutott tovább a selejtezőből. – Előre tervezett versenyen indultam Mafrában, minél jobb eredményt akartam elérni. Jól fel voltam készülve, a lovaglás is sikerült, ellentétben egy korábbi próbálkozásommal, amikor éppen a lovaglás miatt nem volt elég pontom. Most összejött, s jöhet a kairói vb-szereplés. Legközelebb az e heti kecskeméti Világkupán indulok, ahol egyéniben szeretnék bekerülni a 36 tagú döntőbe, és a fiú-lány váltóban is minél jobb eredményre fenjük a fogunkat.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?