Meghódította Németországot a 100 éves futó

Berlin |

<p>Meghódította Németországot a "turbános torpedó", minden idők legidősebb maratoni futója, a 100 esztendős Faudzsa Szingh, aki az ARD közszolgálati televíziónak jövőbeni terveiről hétfőn azt nyilatkozta: ha abbahagyná a futást, meghalna.</p>

Egyetlen bánata csupán, hogy a bürokrácia miatt egyelőre nem kerülhet be a Guiness-rekordok sorába.

Az 1911 április 1-jén - akkor még brit gyarmatnak számító - Indiában született, de jelenleg Londonban élő Szingh 2000-ben "mindössze" 89 esztendős volt, amikor egy csapásra berobbant a sportvilágba. Akkor futotta élete első maratoni versenyét, az eddigi utolsót pedig két héttel ezelőtt Torontóban. Szemtanúk szerint leszegett fejjel, hatalmas elszántsággal és viszonylag könnyedén futotta végig a 42,195 kilométeres távot. Ideje 8 óra 25 perc és 16 másodperc volt, és ezzel a korához képest előkelő, 3850-ik helyen végzett.

Szingh tiszteletbeli induló volt a vasárnapi frankfurti ökumenikus maratonin, csak a táv utolsó harmadát futotta végig, de attól kezdve csakis ő volt a sztár. A több tízezres közönség őt éltette, számos fiatal lány házassági ajánlatot tett neki. Ezt azonban az ARD-nek adott interjúban udvariasan elutasította, hangoztatva, hogy a futás mellett egy újabb házasság már túl megerőltető lenne.

Az "indiai csodafutót" az egész világ "turbános torpedó" néven ismeri, és a német közszolgálati televízióban is - a versenyeken elmaradhatatlan - hatalmas, ezúttal sárga turbánban jelent meg. Elmondta, hogy eddigi, immár több mint 10 éves sportpályafutását tulajdonképpen két dolognak köszönheti, mégpedig a hitnek és a pozitív gondolkodásnak. Nincs semmifajta csodareceptje, nem használ semmilyen életelixírt, csak fut, fut és fut. 55 esztendős edzője szerint ezt azonban megszállottként teszi, minden nap hosszú távon tréningezik.

A néhány éve Londonban letelepedett Szingh elmondta: örömmel tölti el, hogy ma is csaknem olyan gyorsnak érzi magát, mint a karrier kezdetekor, azaz 89 éves korában. És - mint fogalmazott - esze ágába sincs abbahagyni, az ugyanis a halálát jelentené.

Szavai szerint egyetlen dolog bántja csak, mégpedig az, hogy a hivatalnokok akadékoskodása miatt egyelőre nem kerülhetett be a Guiness-rekordok sorába. Az illetékesek ugyanis születési bizonyítványt követelnek, azonban ilyen jellegű anyakönyvi irat 100 évvel ezelőtt még nem létezett Indiában. És hiába nyújtotta be egyebek között azt a levelet, amelyben 100-ik születésnapja alkalmából II. Erzsébet brit királynő köszöntötte őt, a rekordok könyvébe való bekerüléshez a hatóságok szerint ez nem elegendő. Ez azonban nem szegi kedvét, és - mint hangsúlyozta - csak fut, fut és fut tovább.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?