Más győzelem Lipcsében

Švajda Gábor

Tavaly megnyerte a Lipcsei Maratont, idén Švajda Gábor második lett ugyanazon a futóversenyen, mégis azt mondja, hogy ez a helyezése felér egy győzelemmel. Az udvardi származású pozsonyi versenyzőt faggattam.
 

Tálcán kínálkozik a kérdés: miért nem sikerült ismételnie Lipcsében?
Megvédeni mentem elsőségemet a német városba, jól felkészültem, de erős mezőny gyűlt össze, benne az utóbbi öt év három győztesével. És indult a fiatal lipcsei Nic Ihlow, a németek 10 km-es országos bajnoka is, aki első maratoniján rajtolt, és végül rajt-cél győzelmet aratott. Úgy lettem második, hogy mindvégig a saját tempómban haladtam, és második legjobb időmmel, 2:32:42 órával értem célba. Pedig mindössze négy Celsius-fokot mutatott a hőmérő, esett az eső, így nem volt egyszerű megbirkózni a maratoni távval. Nagyon elégedett vagyok teljesítményemmel, mert mindent megtettem a sikerért. Ez a második hely számomra felér egy győzelemmel.

Aztán történt valami szokatlan is a célban…
Megkértem a barátnőm kezét, és ő igent mondott. Tavaly Lipcse után egy héttel ismerkedtünk meg, hobbifutó. Együtt mentünk ki Németországba, ő is versenyzett, tíz kilométeren hetedik lett. De nem lehettünk sokáig együtt, mert engem a célba érés után elvittek doppingvizsgálatra, és két órát elvettek a lipcsei ottlétünkből, ami rontott a hangulatomon.

Télen öt hazai versenyből négyet megnyert. Maratonfutó vagy országúti futó jelenleg?
Téli felkészülésem az egyik legjobb volt az utóbbi években. Sok kilométert tettem meg, a sífutás is jócskán belefért. Szlovákiában rövid távú versenyeken indultam, edzés gyanánt, mindegyik próbatétel a felkészülést szolgálta, ezekkel alapoztam a maratonokra.

Tavalytól a magyarországi Benedek Zsolt a menedzsere. Ez a tény nagyobb kaput nyit a nemzetközi versenyekre?
Benedek Zsolt felfigyelt rám, látta eredményességemet, és meghívott a csoportjába. Együtt készülhettem az afrikai futóival Horvátországban és Macedóniában. Érdekes volt figyelni a kenyaiak munkáját, Benedek Zsolt közreműködött a versenyekre való kijutásomban. Ha lesz olyan viadal, ami nekem megfelel, a jövőben is segít. Idén egyelőre magam intézem a dolgaimat, és edző nélkül, egyedül készülök a versenyekre.

Két csúcsa lesz idei versenyidényének: az 50 kilométeres romániai ultramaratoni világbajnokság és a müncheni maraton, ahol tavaly hatodik lett. Miért éppen ez a két verseny?
Régi álmom az 50 kilométer, ami már nem tipikus táv, ultramaratoni próbatétel. Csak kétévente rendeznek vb-t. Idén Dubaj helyett Brassó lesz a házigazda. Saját költségemre akarok kiutazni, de még szükségem lesz hozzá az Szlovák Atlétikai Szövetség beleegyezésére. Szeptemberben lesz a világbajnokság, s úgy vélem, most értem be erre a távra. Előtte indulok a salzburgi félmaratonon, és három maratonon, mindegyik a felkészülésemet szolgálja. Ami Münchent illeti, jó lenne győztesként befutni az olimpiai stadionba. Bayern-rajongó vagyok, nagy megtiszteltetés lenne ott, ahol mérkőzéseit játssza kedvenc csapatom, elsőként végezni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?