Märcz Tamás lesz a pólóválogatott kapitánya

Budapest |

<p>Märcz Tamás lesz január 1-jétől a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.</p>

A BVSC 42 éves vezetőedzőjére kétkörös szavazás után esett a választás a Magyar Vízilabda-szövetség (MVLSZ) elnökségi ülésén, ezt követően Kemény Dénes elnök felkérte a posztra, amelyet az MVLSZ közleménye szerint örömmel elvállalt.

Az eddigi kapitány, Benedek Tibor december 31-i távozásával megüresedő posztra 13-an – Cseh Sándor, Dabrowski Norbert, Fodor Rajmund, Gyöngyösi András, Teodoro Hadziteodoru, Lukács Dénes, Märcz Tamás, Igor Milanovics, Szécsi Zoltán, Tóth Gyula, Vad Lajos, Vidumanszky László, Vincze Balázs – nyújtották be pályázatukat.

„Nagyszerű pályázatok születtek, nem volt könnyű dönteni. A szavazás után telefonon értesítettem Märcz Tamást, hogy rá esett a választásunk, egyben hivatalosan felkértem a férfiválogatott szövetségi kapitányának. Sikeresen meg kell állapodnunk a szerződés feltételeiben, és akkor 2017. január 1-jétől ő látja el a feladatot” – mondta Kemény Dénes.

Märcz Tamás játékosként 2000-ben Sydney-ben olimpiai bajnoki címet nyert, kétszeres Európa-bajnok, valamint világbajnoki ezüstérmes. Emellett négyszeres magyar és kétszeres olasz bajnok, pályafutása jelentős részét olasz élkluboknál töltötte.

Kettős – magyar és olasz – állampolgár, nem sokkal a londoni olimpia előtt még az olasz válogatott centere volt. Játékos-pályafutását követően 2014-től a kapitányváltásig Merész András másodedzőjeként dolgozott a női válogatott mellett.

Minden mérkőzésen a győzelmet tűzi ki célul az új kapitány. „Az elnökségtől egyelőre még nem hallottam, mik az elvárások, és egyelőre még nem is rögzítettünk semmit. Magammal szemben mindent meg akarok tenni azért, hogy a játékosaimat a legjobb formába hozzam és az adott mérkőzésen a legjobb teljesítményre késztessem, valamint, hogy minden külső körülményt a magunk malmára hajtsunk és győzzünk – mondta tegnapi bemutatkozó sajtótájékoztatóján Märcz Tamás. – Mindig az adott mérkőzést szeretnénk megnyerni, legyen az a februári Volvo-kupa, vagy egy felkészülési találkozó, vagy akár egy világbajnoki összecsapás. Azt gondolom, nincs olyan csapat a világon, amelyet egyetlen mérkőzésen a magyar válogatott ne győzhetne le.”

Märcz Tamás hangsúlyozta, a hazai rendezésű világbajnokság miatt természetesen a 2017-es év kiemelt jelentőségű – pályázatát is ennek fényében 1+3 éves tervben foglalta össze – éppen ezért jövőre még nem akar építkezni, hanem a lehető legütőképesebb csapatot szeretné összeállítani. Ezért számít a rutinos játékosokra ugyanúgy, mint a fiatal tehetségekre. Ugyanakkor megjegyezte, a riói olimpiát követően Kis Gábor és Szivós Márton is lemondta a szereplést, míg Varga Dénes is tett bizonytalan nyilatkozatot ezzel kapcsolatban.

„Mindenkivel le akarok majd ülni, és bízom benne, hogy akit szeretnék, az rendelkezésemre fog állni” – fogalmazott a kapitány..

Märcz Tamás kiemelte, pályázatának legfontosabb pontjai között a játékstílus kialakítása – amelyben megtartja a Benedek-éra számára leghasznosabb részeit –, a mentális és szakmai felkészülés, illetve a klubokkal való kapcsolattartás szerepel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?