Paul Pogba
Marasztalja Pogbát és Cavanit a Manchester United vezetőedzője
Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzője marasztalja a francia Paul Pogbát és az uruguayi Edinson Cavanit.
A francia világbajnok 2016 óta erősíti a csapatot, és bár a szerződése csak jövő nyáron jár le, a menedzsere decemberben kijelentette, hogy Pogba boldogtalan Manchesterben, és karrierje újjáélesztése érdekében klubot kell váltania.
"Ismeri a vele kapcsolatos érzéseimet. Azt akarom, hogy maradjon" - mondta Solskjaer. Csapatuk a Premier League tabellájának második helyén áll, az Európa-liga elődöntőjének első mérkőzését pedig 6-2-re megnyerte az AS Roma ellen.
Hozzátette, már az utánpótlásban is edzője volt Pogbának, és szerinte a jó kapcsolatuk hozzásegítette a középpályást, hogy ismét a lehető legjobb formába kerüljön.
"Jobb akar lenni, hallgatott rám, és láthatjuk, hogy itt is jól érzi magát. Még gyerek volt, amikor először együtt dolgoztunk, és mindig is azt mondtam, hogy szívesen irányítom a munkáját. Élvezem a közös edzéseket és beszélgetéseket, mert ő egy győztes típus" - magyarázta a norvég szakvezető.
Edinson Cavani októberben egy plusz egy évre írt alá a Unitedhez.
Solskjaer úgy fogalmazott, az uruguayi csatár is győztes mentalitású ember, és az ő esetében is fontos, hogy örömmel menjen edzésre, és élvezze a játékot.
"Ha érzik a csapat fejlődését, akkor valószínűleg nagyobb eséllyel tudjuk megtartani őket" - vélekedett a szakvezető.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.