Már ma este kieshet a Real

<p>Kétgólos hátrányt kell ledolgoznia ma (20.45) a Real Madridnak a Wolfsburg ellen, ha zsinórban hatodszor is elődöntős akar lenni a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A másik meccsen a Manchester City a Paris Saint-Germaint fogadja, a párizsi 2:2 után kedvezőbb helyzetben vannak az angolok.&nbsp;</p>

A Real legutóbb 2002-ben tudott fordítani a BL-ben, akkor a nyolc között 2:1-re kapott ki a Bayern München vendégeként, de a Bérnabeuban 2:0-ra nyert, s végül a BL-trófeát is elhódította. Azóta a királyi gárda az egyenes kieséses szakaszban nyolcszor veszített az első meccsen, s ezek után egyszer sem sikerült kiharcolnia a továbbjutást. „Fantasztikus játékosaim vannak, akik képesek a bravúrra. Meggyőződésem, hogy ott leszünk a legjobb négy között” – jelentette ki Zinedine Zidane, a madridiak mestere. 

„A továbbjutás a fő célunk, s ez az egyetlen olyan eredmény, amely után a játékosok és a szurkolók is boldogan hagyhatják majd el a Santiago Bérnabeut” – nyilatkozta Cristiano Ronaldo, a Real portugál sztárja. 

A Wolfsburg meglepte a Realt az első meccsen, kiválóan védekezett, a vendégcsapatnak mindössze egy helyzete akadt, amit Ronaldo kihagyott. A német együttes legutóbbi hét idegenbeli összecsapása közül mindössze egy alkalommal nem lőtt gólt. Ha a Bérnabeuban is betalálnak, akkor a királyi gárdának négy gólt kellene rúgnia. 

„Az első meccs előtt senki sem bízott bennünk, most pedig reális esélyünk van a Real kiverésére. Ha úgy focizunk, mint odahaza, akkor ott leszünk az elődöntőben” – szögezte le Dieter Hecking, a Wolfsburg szakvezetője. 

„Úgy fogunk küzdeni, mintha az életünk múlna rajta – nyilatkozta André Schürrle, a Wolfsburg világbajnok támadója. – Múlt szerda óta az egész város a Madrid legyőzéséről és a visszavágóról beszél. Utóbbi nem lesz könnyű.” A madridi találkozót a magyar Kassai Viktor vezeti. 

A másik negyeddöntős visszavágón az egyetlen állva maradt angol csapat, a Manchester City fogadja a Paris Saint-Germaint. Ahhoz, hogy a City története során először elődöntős legyen a BL-ben, győznie kell, de a gól nélküli és az 1:1-es döntetlen is elegendő lehet a számára. A manchesteri együttes a 2012/13-as idényben nem jutott túl a csoportkörön, a legutóbbi két szezonban pedig a nyolcaddöntőben kényszerült búcsúra. Manuel Pellegrini, a City edzője nem számíthat a sérüléssel bajlódó Kompanyra, a PSG-t irányító Laurent Blanc-nak pedig eltiltás miatt nélkülöznie kell a védő David Luizt és a középpályás Blaise Matuidit.

(sz. z., MTI)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?