Május közepén döntenek Sarapova szabadkártyájáról

Párizs |

<p>Május 15-e után, a rajt előtt két héttel döntenek a Roland Garros szervezői arról, hogy a doppingeltiltását letöltő orosz teniszező, a Párizsban kétszer is győztes Marija Sarapova kaphat-e szabadkártyát a versenyre.</p>

Az év második Grand Slam-versenyének küzdelmei május 28-án kezdődnek, és június 11-én zárulnak.

Az ötszörös GS-győztes, korábbi világelső Sarapova jövő héten, a stuttgarti WTA-versenyen tér vissza, amelyen szabadkártyával vesz részt, viszont csak szerdától léphet pályára, akkor jár le ugyanis az eltiltása. A stuttgarti után a római tornán is szabadkártyásként áll majd rajthoz. 

Az éljátékosok közül korábban Angelique Kerber és Andy Murray is megkérdőjelezte, hogy a doppingvétség miatt eltiltott Sarapova selejtezős részvétel nélkül megérdemli-e a szabadkártyát a főtáblára a viadalokon.

A nemzetközi szövetség júniusban két évre tiltotta el a volt világelsőt meldonium használata miatt, a nemzetközi Sportdöntőbíróság azonban októberben 15 hónapra enyhítette a büntetését.

Sarapova az elsők között bukott meg a 2015 decemberében tiltólistára került szerrel. Doppingtesztje tavaly januárban, az ausztrál nyílt bajnokságon lett pozitív. Azzal védekezett, hogy a 2000-es évek közepén gyakran betegeskedett, magnéziumhiányt, szívritmuszavart állapítottak meg, és cukorbetegségre utaló jeleket találtak nála, a családjában előfordult cukorbetegség, ezért kezdett gyógyszereket szedni. Hangsúlyozta, nem tudta, hogy a készítmény, amelyet tíz évig szedett, tiltott anyagot tartalmaz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?