Magyar–cseh válogatott meccsel is felér az összecsapás

Komárom |

<p>Ma este (19.00) bikafalásra készülnek a komáromi Cápák a BoxingOne közép-európai ökölvívó csapatbajnokságban</p>

Mindkét csapatnévsor eleve rangos összecsapást ígér ma este (19.00) a komáromi városi sportcsarnokban: a BoxingOne Championship közép-európai ökölvívó csapatbajnokság A csoportjának nyitómérkőzésén a Komárno Sharks a cseh Prostějov Bullst fogadja. Mindkét alakulat szinte egy-egy teljes válogatottal lép ringbe, hiszen a nevezések alapján a komáromiak a magyarokat, a prostějoviak a cseheket szerepeltetik. A csoport nyitányát eredetileg május elsejére tervezték, de értesüléseink szerint elmaradt a Prostějov–Rybnik összecsapás, mert a cseh csapat bokszolóinak sűrű programja miatt a házigazda klub későbbre halasztotta az összecsapást. Ezt a hírt Bolla Szilárd versenyigazgató is megerősítette lapunknak.
Győrfi György, a komáromi Cápák vezetőedzője tehát reméli, hogy a prostějovi együttes megérkezik ma Komáromba (tavaly ugyanis az utolsó pillanatban léptek ki a bajnokságból). „Kétszer is beszéltem velük, ígérték, hogy eljönnek” – próbálta szertefoszlatni a kételyeket a házigazda csapat tapasztalt szakembere, aki a magyar szövetséggel ápolt jó kapcsolatok jegyében déli szomszédunk válogatottjának bunyósait kívánja szerepeltetni a Duna-parti csapatban. Keretének névsora is erről árulkodik – 56 kg: Nagy Krisztián, Bölcskei Csaba; 60 kg: Varga Miklós; 64 kg: Káté Gyula, Bene Gergő; 69 kg: Klasz Árpád, 75 kg: Harcsa Zoltán, Lakatos Márió; 81 kg: Szellő Imre, Fél Tamás; 91 kg: Darmos József. „Meglátjuk, hogy ki kap lehetőséget – titkolódzott a meccs előtt Győrfi György. – Nekem az a szokásom, hogy csak a meccs előtt az öltözőben közlöm az összeállítást. Még az utolsó órákban is történhet sérülés, ezért ameddig csak lehet, kivárok.”
A csapat erősségét illetően a prostějoviaknál is azonos a helyzet, ők a cseh válogatott keretre építenek. Tehát könnyen előfordulhat, hogy a két klub színeiben csupa válogatott öklözőt lát a komáromi közönség. „Megpróbáljuk fölfalni a prostějovi Bikákat – közölte a komáromi Cápák vezetőedzője. – Nagyon jó meccset várok, remélem, sikerünkkel megszerezzük a közönséget, és június elején, a lengyel Rybnik ellen is kijönnek szurkolni. Fiatal öklözőink pedig láthatják, tapasztalhatják, hogy hova lehet feljutniuk, és van, lesz miért hajtaniuk. A magyar válogatottnak is jó, hogy öklözőik lehetőséget kapnak a világversenyekre készülés közben.”
A komáromi bokszműsor két profi és egy amatőrmeccsel kezdődik, majd következik a hét B1-es csata.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?