Ma mátyusföldi ifik teremfocija

Galánta |

<p>A mátyusföldi teremtornák sorozata szombaton a galántai sportcsarnokban az ifik erőpróbájával folytatódik. A korosztály hatodik seregszemléjén nyolc csapat küzd a Galántai Területi Futballszövetség elnökének serlegéért.</p>

A szervezők a nyolc résztvevőt két négyes csoportba sorsolták be. Az erőpróba érdekessége, hogy a területi bajnokság hat résztvevője mellett két V. ligás együttes is csatasorba áll.
„A felsőbb osztályban játszó nádszegiek és vágaiak jelentkezését is elfogadtuk. A területi bajnokság élmezőnyéhez tartozó alakulatok a tornán kipróbálhatják, tudnak-e lépést tartani a kerületi szinten futballozó kollektívákkal. Felmérhetik, miben kell még javulniuk, fejlődniük, hogy feljutás esetén ne legyenek problémáik“ - érvelt Milan Horňáček, a területi futballszövetség sporttechnikai bizottságának az elnöke.
A szervezők szokásukhoz híven a torna legjobbjait különdíjjal jutalmazzák. A szakemberek zöme ugyan a vágaiak elsőségét jósolja, akadnak azonban olyanok is, akik a címvédő nádszegieket favorizálják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?