Ma bajnok lehet a DAC

Dunaszerdahely |

<p>Már ma bebiztosíthatja bajnoki címét a DAC II. ligás futballcsapata. Ehhez az kell, hogy a Radványi-legénység győzzön ma Dubnicán (16.30) a 29. forduló pótolt meccsén.&nbsp;</p>

Ha ez sikerülne, akkor három fordulóval a befejezés előtt a sárga-kék együttes előnye 9 pont lenne a Podbrezovával szemben, és mivel az egymás elleni meccsek a dunaszerdahelyiek mellett szólnak (1:1, 1:0, 0:0), már ünnepelhetnék a feljutást.

„Örülök, hogy már három fordulóval a befejezés előtt bajnokok lehetünk, de persze ehhez nyerni kell. Egyáltalán nem becsüljük le a Dubnicát, amelynek fiatal, hajtós csapata van. Döntő lehet, hogy a mi játékosaink lényegesen tapasztaltabbak, mint a hazaiak – mondta lapunknak Radványi Miklós, a DAC vezetőedzője. – Mindenképpen három pontért megyünk, de nem fogunk fejetlenül rohamozni, taktikailag akarunk a vendéglátók fölé nőni. Obžera, Antunovics és Nulíček továbbra is harcképtelen, de Fodrek és Beňo felépült, mindketten kezdőként lépnek pályára. Láttam a Dubnica utóbbi három bajnokijának a videofelvételét, ezek alapján nem számítok könnyű meccsre, ám bízom benne, hogy a találkozó után lesz okunk az ünneplésre.” A DAC az idei bajnokságban még nyeretlen a Dubnicával szemben, idegenben 0:0 volt az eredmény, Dunaszerdahelyen pedig meglepetésre 2:1-es vendégsiker született. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?