Loch az utolsó futamban bukta el a sporttörténelmi sikert

Felix Loch
Pjongcsang |

A drámai utolsó, negyedik futam során az osztrák David Gleirscher megelőzte az elmúlt két olimpián győztes Felix Lochot, aki végül dobogóra sem állhatott vasárnap a férfi szánkósok versenyét követően a phjongcshangi téli ötkarikás játékokon.

A német sportoló történelmi siker kapujában állt, ugyanis negyedik ötkarikás aranyérmével minden idők legeredményesebb szánkósa lett volna. Ráadásul férfi egyesben aratott egymást követő harmadik diadalával megismételte volna honfitársa, Georg Hackl 1992 és 1998 között elért bravúrját.

A 28 éves szánkós a szombati első két futam után vezetett, 188 ezreddel előzte meg Gleirschert, aki az első menetben bizonyult a leggyorsabbnak. Loch nem bízta a véletlenre a vasárnapi folytatást, új pályacsúcsot ért el az éppen 2018 méter hosszú jégcsatornában. Bár a rekordja nem élt sokáig, mert a negyedik helyről induló amerikai Chris Mazdzer 26 ezreddel megjavította az idejét, előnyét viszont így is növelte minimálisan, egész pontosan négy ezreddel - immár a tengerentúli ellenfelével szemben, aki 130 km/óránál is nagyobb sebességgel repesztett a cél előtt.

A zárófutam, amelyben már csak a negyven résztvevő fele indult, egészen elképesztő izgalmakat és drámai végkifejletet hozott. Az olasz Dominik Fischnaller új, 47.475 másodperces pályacsúcsot ért el, így borítékolható volt az előrelépése. A német Johannes Ludwig is nagyszerűen csúszott végig a pályán, ahogy a futam előtt harmadik Gleirscher is. Ekkor jött Mazdzer, aki ezúttal nem bizonyult elég gyorsnak, azaz az osztrák visszaelőzte őt 26 ezreddel. Az igazi csattanó viszont a végére maradt, ugyanis Loch negyedik aranya felé száguldott, de a pálya közepén hibázott, ráfutott szánkójával a vájat szélére, amitől keresztbe fordult. Emiatt nagyon lelassult, a célba pedig a futam utolsóelőtti idejével (48.109) ért be. Loch annyi időt vesztett, hogy ötödikként zárt. A "biztos aranyat" elbukó klasszis perceken át csak szánkóján ült és a fejét lógatta.

A szánkó hétfőn a nők versenyének első két futamával folytatódik.

    Eredmények:
    szánkó, férfi egyes, olimpiai bajnok:
    -------------------------------------
   David Gleirscher (Ausztria) 3:10.702 perc
2. Chris Mazdzer (Egyesült Államok) 3:10.728
3. Johannes Ludwig (Németország) 3:10.932

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?