Két szlovákiai magyar Pjongcsangban

<p>Alig fejeződött be a téli olimpia, a március 9-i ünnepélyes megnyitót követően a paralimpikonok veszik birtokukba a pjongcsangi sportlétesítményeket. A rákövetkező 10 versenynapon a XII. téli paralimpiai játékokon 80 versenyszámban méri össze tudását a 45 országból érkező csaknem 700 versenyző.</p><p>&nbsp;</p>

A szervezők rekordrészvételt jeleznek. 2014-ben Szocsiban 539 volt az indulók száma. Pjongcsang nemcsak ezzel dönt csúcsot a játékok történetében: Szocsiban 72 éremkollekciót osztottak ki, Koreában nyolccal több talál gazdára. A programban hat sportág szerepel: alpesi sí, biatlon, sífutás, parahoki, parasnowboard és curling.

 

A szlovákiai 30 tagú küldöttségben (Szocsiba 42-en utaztak) 12 a sportoló, ezek csupán két sportágban, alpesi síben és curlingben fognak versenyezni. Négy esztendeje Szocsiból 7 érmet hoztak haza, s közülük 3 volt arany, 2-2 ezüst és bronz – ezzel az országok között az előkelő 6. helyen végeztek. A csapat legeredményesebbje Farkas Henrietta lett. Ennél eredményesebb volt az előző, vancouveri találkozó, amely egyben a tizedik, jubileumi volt, és szlovák szempontból a legsikeresebb. Az ország sportolói 11 érmet szereztek, s a nemzetek között negyedikként végeztek. A legszorgalmasabb gyűjtögető itt is Farkas Heni volt, ugyanennyit – 3 aranyat és egy ezüstöt – hozott haza látássérült alpesi síző kollégája, Jakub Krako, akinek összesen 4 arany van a gyűjteményében. Ő is tagja a Pjongcsangba utazó csapatnak, s Henihez hasonlóan az ő rajtjai is jó formáról tanúskodnak. Ennek ellenére a küldöttség vezetője, Maroš Čambal szerint nem lesz könnyű megvédeni a vancouveri helyezést, mert az elmúlt négy évben még erősebb lett a konkurencia.

Farkas Henin kívül még egy magyar versenyző van a küldöttségben, a szepsi íjász paralimpiai bajnok Lyócsa Imre, a curlingesek csapatában indul. Lyócsa négy esztendeje is tagja volt a szélesebb keretnek, de akkor csak a cserejátékos szerepe jutott neki. Egyébként a kerekesszékes curling 2006-ban Torinóban már ott volt a paralimpia műsorán. A csapatot a szabályok szerint olyan tagok – nők és férfiak egyaránt – alkotják, akiknek a mozgása korlátozott, ezért tolószékbe kényszerültek. Egyébként hasonlóak a szabályok, mint az ép versenyzőknél, azzal a különbséggel, hogy a kerekesszékesek a kő csúsztatását a hog-line-tól a ház legközelebbi körének legtávolabbi széléig tartó két vonal közé helyezett kővel kezdhetik el.

 

Két magyar induló

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) közlése szerint a pjongcsangi paralimpiai kvalifikációs időszak lezárásával csak két magyar sportolónak (plusz egy, a látássérült kísérője) sikerült indulási jogot szereznie. Biatlonban és sífutásban Lőrincz Krisztina, alpesi síben a látássérült Balogh Zsolt (kísérője Bocsi Bence) képviseli a magyar színeket.

 

Lesznek újdonságok

Pjongcsangban a paralimpiai falu egy helyen lesz, nem pedig, mint korábban, versenyhelyszínek, sportágak szerint elhelyezve. Az eredményhirdetés módja is változik: minden versenynap estéjén, a központi stadionban adják majd át az érmeket. A játékok kabalafigurája egy ázsiai fekete medve, Bandabi.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?