Lindsey Vonn lett a tél királynője

<p>Lindsey Vonn, Marcel Hirscher, Magdalena Neuner, Martin Fourcade, Dario Cologna, Marit Björgen, Anders Bardal. Ezektől a nevektől voltak hangosak a téli sportok most véget ért Világkupa-sorozatai.</p>

Szlovákia képviseletében az alpesi síző Veronika Zuzulová és a sílövő Anastasia Kuzmina sem vallott szégyent.

Alpesi sí

Lindsey Vonn-nál nincs jobb. Az amerikai sízőnek nem volt könnyű dolga, versenyzését magánéleti problémák is nehezítették: az idény elején kiderült, elválik férjétől. A pályán viszont mindez nem mutatkozott meg.

Vonn az idény első versenyén megnyerte az óriás-műlesiklást, ezzel ő lett az ötödik nő, aki mind az öt számban (lesiklás, műlesiklás, óriás-műlesiklás, szuperóriás-műlesiklás, kombináció) futamot tudott nyerni a Világkupában. S ez csak a kezdet volt: az amerikai klasszis további tizenegy futamgyőzelmet gyűjtött be, s a szezon vége felé csak az volt a kérdés, sikerül-e elérnie a 2000 pontos álomhatárt. Ez végül nem jött össze, de Vonn-nak legalább jövőre is lesz motivációja.

A műlesiklás-specialista szlovák Veronika Zuzulová egy hatodik hellyel kezdte a szezont Aspenben, aztán viszont Courchevelben és Flachauban is kiesett. Kritikusai már ráhúzták a vizes lepedőt, miután Lienzben 8., Zágrábban pedig csak 13. lett. Zuzulová viszont Kranjska Gorában egy harmadik hellyel megmutatta, hogy még mindig az élmezőnyhöz tartozik, az andorrai Soldeuban az ötödik helyen végzett. Ofterschwangban becsúszott egy újabb 13. hely, de a szezon zárása fényesre sikerült: Zuzulová Aaréban és Schladmingban is második lett. A Vk-futamgyőzelem egyelőre mintha el lenne átkozva számára: Aaréban mindössze egy századmásodperccel kapott ki, de a szakági Vk-ban így is negyedik lett.

A horvát Ivica Kostelic a legjobb úton járt, hogy megvédje címét a férfi alpesi sízők összetett Világkupájában: februárig öt versenyt nyert meg, s győzött az oroszországi Krasznaja Poljanában rendezett kombinációban is. Verseny közben azonban megsérült, a dobogóra már könnyes szemmel állt fel, sílécét használva mankóként. Térdét műteni kellett, s bár Kostelic egy hónapon belül visszatért, az összetett elsőségről lemondhatott.

Így nyílt meg az út az osztrák Marcel Hirscher előtt, aki már tavaly is reménykeltően versenyzett, csak aztán eltört a bokája. Ezúttal semmi ilyesmi nem jött közbe, a huszonhárom éves, háromszoros junior világbajnok Hirscher összesen kilenc futamot nyert meg, s ezzel összetettben is az élen végzett, s az óriás-műlesiklás kis kristályglóbuszát is megkapta.

 

Biatlon

Magdalena Neuner már a szezon elején a középpontba került. Minden idők legeredményesebb női sílövője 24 évesen közölte, a szezon végén visszavonul. Szépen búcsúzott, pályafutása során harmadszor (a 2007/2008-as és a 2009/2010-es szezon után) övé lett az összetett Vk-győztesnek járó nagy kristályglóbusz. Neuner összesen tíz Vk-futamot nyert meg, legnagyobb riválisa, a fehérorosz Darja Domracseva hatot.

A szlovák színekben versenyző Anastasia Kuzmina ezúttal egyetlen Vk-futamot sem tudott megnyerni, de tizenháromszor végzett a top 10-ben, Anterselvában a tömegrajtos versenyben pedig második lett. Összetettben a 10. helyen végzett. Futásban a legjobbakkal is felvette a versenyt, de a lövéseknél sokszor hibázott. A ruhpoldingi világbajnokságon is érem nélkül maradt, utána sajtótájékoztatón kért elnézést a szurkolóktól…

Kellemes meglepetést szerzett Jana Gereková, aki Kuzmina mellett gyorsan fejlődik. A szlovák sílövészet nagy reménysége összetettben 28., az utolsó Vk-viadalon, Hanti-Manszijszkban a sprintben nyolcadik lett. Ha így folytatja, jövőre rendre beférhet a legjobb tizenötbe.

A férfiaknál a címvédő Tarjei Bö és a tavalyi második Emil Hegle Svendsen elmaradt korábbi teljesítményétől – a két norvég összesen nyert hat futamot, a francia Martin Fourcade, aki a 2010/2011-es szezonban harmadik lett, pedig élt a kínálkozó lehetőséggel. Nyolcszor nyert futamot (ebből három aranyat a világbajnokságon gyűjtött be, s mindhármat egyéni számban!), összesen tizennégyszer állt dobogón, s remekül hajrázott, az idény utolsó kilenc versenyéből hatot megnyert, így övé lett a kristályglóbusz. Bátyja, Simon már annak is örült volna, ha megszerzi élete első Vk-győzelmét, s bár többször is közel állt hozzá, valaki mindig letaszította a trónról. A veterán Ole Einar Björndalen kétszer állt dobogón, mindkétszer az üldözéses versenyben: Hochfilzenben második, Kontiolahtiban első lett.

 

Síugrás

Tizennyolc év után nyerte ismét norvég versenyző a síugró Világkupát. Anders Bardal korábban még az első háromban sem volt összetettben, idén azonban nagyon kiegyensúlyozott formát mutatott. Bár csak háromszor nyert (a második Gregor Schlierenzauer és a harmadik Andreas Kofler ötször-ötször), tizenkétszer állt dobogón, s ez végül a kristályglóbuszt is meghozta neki. Az utolsó versenyre Planicába már akkora előnnyel érkezett, hogy egy relatíve gyengébb teljesítménnyel is be tudta biztosítani győzelmét. A planicai második körre ezért Superman-dresszbe öltözött – de az erős szél miatt ezt a kört lefújták, így a világ nem láthatta, amint Bardal Supermanként száll a levegőben.

Az elmúlt négy évben háromszor osztrák versenyző végzett az élen – most megtörni látszik Ausztria hegemóniája. Igaz, a Négysáncversenyt Schlierenzauer nyerte, a sírepülő-vb-n azonban az egyéni versenyben a szlovén Kranjec volt a legjobb, miután az osztrák Koch hiába szállt 243 méterre, a földre érkezésnél elesett. Ausztria azért a Nemzetek Kupájában vigasztalódhatott, csapatban még mindig nincs ellenfelük az osztrákoknak.

 

Sífutás

A svájci Dario Cologna és a norvég Marit Björgen is pályafutása során harmadszor szerezte meg a sífutók nagy kristályglóbuszát. Cologna 2009 és 2011 után diadalmaskodott ismét, nyolcszor nyert futamot, s kimagaslott a nagyon kiegyenlített mezőnyből (a 37 versenynek 17 különböző győztese volt, kilencen csak egyszer álltak a dobogó tetejére). Marit Björgen 2005 és 2006 után nyert ismét, letaszítva a trónról a három szezonon át uralkodó lengyel Justyna Kowalczykot. A norvég versenyző 32 versenyen indult, s csak háromszor nem lett dobogós, tizenhétszer nyert.

Kowalczyk rosszul kezdte a szezont, az első győzelmére december közepéig várt. Ezután még tízszer állhatott fel a dobogó legfelsőbb fokára, de a címvédéshez ez kevés volt. (bt)

 

HAT SZTORI A HAVAS-JEGES PÁLYÁKRÓL

Neuner rossz táblára célzott

Magdalena Neuner magabiztosan vezetett a sílövő Vk Nové Město-i állomásán az üldözéses versenyben. A harmadik lövészethez érkezve kifújta magát, célzott, lőtt és talált, négyszer is. Csak ekkor nézett fel: s vette észre, hogy végig rossz céltáblára lőtt. Az ötödik golyó már jó helyre repült, de Neuner győzelme a plusz négy büntetőkör miatt elúszott, a norvég Tora Berger nyerte a versenyt.

Fannemel repült legmesszebbre

A síugrás pontozásánál a technikát, a széljárást és az indulási kaput is figyelembe veszik, így esett, hogy a norvég Anders Fannemel nem szerzett érmet a sírepülő-világbajnokságon, pedig ő szállt a legmesszebbre, 244,5 méterre. (A világcsúcs 246,5 m.) Fannemel csak 14 évesen kezdte a síugrást, ami szakemberek szerint már túl késő. Azért mégiscsak vitte valamire.

Vonn lemaradt a rekordról

Az amerikai Lindsey Vonn ugyan megnyerte az alpesi sízők nagy kristályglóbuszát, a szezon utolsó versenye után mégis csalódott volt. A schladmingi óriás-műlesiklásban 20 pontot kellett volna szereznie, hogy elérje a kétezres álomhatárt, de már a rajtnál elvesztette egyik síbotját, 27 indulóból csak 24. lett, így nem tudta növeli 1980-as pontszámát. Egyébként ez is egyéni csúcs.

Björgent a sajtó is elismerte

Marit Björgen még csak reménykedett az összetett Világkupa-győzelemben, amikor a sportújságírók már bizalmat szavaztak neki: a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség a szimpatikus versenyzőt választotta 2011 legjobb női sportolójának. Björgen könnyekig meghatódott, amikor márciusban átadták neki az elismerést, amely kiemelt helyet kap majd trófeái között.

Jakov Fak esete a palackokkal

Jakov Fak világbajnok lett 20 km-n, de nem könnyű az élete. A 24 éves sílövő 2010-ben váltott állampolgárságot, azóta horvát helyett szlovén színekben versenyez. Tavaly az USA-ban rendezett Vk-viadalon súlyos fagyási sérüléseket szenvedett, az egyik ujját majdnem amputálni kellett, idén pedig elmondta, műanyagpalackok beváltásával tartja fenn magát, 2250 flakonért 150 eurót kap.

Cuche stílszerűen búcsúzott

Ki ez a fura figura? – kérdezhették a nézők az alpesi sí Vk utolsó állomásán Schladmingban, amikor meglátták a férfi óriás-műlesiklás rajtjánál Didier Cuche-t. A 37 éves svájci versenyző élete utolsó versenyének második körére a harmincas éveket idéző öltözékben, bőrcipőben, falécekkel, hátizsákkal a hátán állt ki, s így tette meg a pályát, pályabírókkal, nézőkkel is kezet rázva közben.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?