Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Rio de Janeiro |

<p>Ligeti Dániel a negyeddöntőben kikapott, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában.</p>

A többszörös Európa-bajnoki érmes szombathelyi nehézsúlyú a palaui Florian Temenglin elleni könnyed győzelme után a nyolc között az örmény Levan Berinadze ellen lépett szőnyegre, aki 2010-ben a moszkvai világbajnokság bronzmeccsén legyőzte őt, s a magyar versenyző úgy érezte, itt a legjobb alkalom, hogy visszavágjon a korábbi sérelmekért.

A mérkőzés nem hozott látványos küzdelmet, az első pillanatoktól kezdve masszív állóharc folyt a szőnyegen, melyben valamivel a magyar tűnt aktívabbnak, ám akcióra neki sem volt esélye.

A mérkőzésvezető szintén Berinadzét látta passzívabbanak, ezért másfél perc után intette, s mivel a következő 30 másodpercben sem történt "semmi", Ligeti 1-0-s előnyhöz jutott.

A folytatásban minden ott folytatódott, ahol az intéssel abbamaradt, viszont a szombathelyiek büszkeségét is figyelmeztette a mérkőzésvezető, aki a második menet elején meg is intette őt.

Ligeti szintén eredménytelen volt a rendelkezésére álló 30 másodpercben, így 1-1-re alakult az állás, ami már az örménynek volt kedvező. Az elkeseredett küzdelemből még két perc volt hátra, s Ligetinek pontot kellett csinálnia, vagy elérni, hogy Berinadzét újra megintsék. Ennek tudatában ment előre a magyar, mindent megpróbált, s már azt lehetett hinni, hogy hamarosan meginthetik az örmény sportolót, ám egy óvatlan mozdulat után Berinadze szépen lerántotta Ligetit, s mögé került, így nem csupán az intést kerülte el, hanem 3-1-es, a mérkőzés képét látva hatalmas előnyhöz jutott.

"Be kell menni, nincs idő, be kell menni" - üvöltötte Gulyás István jelenlegi női, korábbi szabadfogású kapitány, míg Ritter Árpád szakvezető a szőnyeg széléről buzdította Ligetit, aki nem fért már ellenfele lábához, s felülről sem tudta megbontani, így vereséget szenvedett.

"Nehéz mit mondanom, az biztos, hogy alaposan végig kell gondolni, hogy mi történik velem az utóbbi években, mert egyszerűen nem tudok igazán nagy meccset nyerni világversenyen, maximum az olimpiai kvótáért" - mondta a vegyes zónában a láthatóan megtört 27 éves nehézsúlyú. - "Ennél jobb sorsolást nem lehet kapni, egyetlen feladat volt, hogy elődöntőbe jussak, mert onnan a török világbajnok bejut a fináléba. Egyáltalán nem volt számomra nyomasztó, nem jelentett terhet, ez nem volt probléma. Nem tudtam vele élni, sajnálom."

Ligeti elmondása szerint örmény legyőzőjével 2010-ben még ennél is szorosabb meccset vívott, azóta pedig, az akkor még grúz színekben versenyző Berinadze nem is birkózott mindig.

"Ő elment szumózni, meg aztán Örményországba, nem is birkózott négy évet egyfolytában, én meg készültem megállás nélkül és most nem tudtam megelőzni. Kicsit szánalmas szerintem"- mondta keserűen Liget, aki hozzátette: a sorsolást megnézte, de nem nyomasztotta, a meccset eldöntő kétpontos akcióra pedig pontosan nem emlékezett. - "Talán egy kicsit elöl volt a súlypontom, ő meg lerántott. Ezek a versenyzők tudják, mikor van elöl a másik súlypontja."

Ligeti Dániel akkor kerülhet vigaszágra, ha legyőzője bejut a fináléba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?