Lewandowski a Bayernt kritizálja

München |

<p>Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern Münchent működtető gazdasági társaság vezérigazgatója nem örül annak, hogy Robert Lewandowski ismét kritikusan fogalmazott a labdarúgócsapattal kapcsolatban.</p>

"Sajnálom a kijelentéseit" - utalt a Bild című lapban Rummenigge arra a nyilatkozatra, amelyet a bajor együttes lengyel játékosa a Spiegelnek adott. Lewandowski az interjúban azt mondta: a Bayernnek többet kellene költenie az átigazolási piacon, hogy megőrizze versenyképességét.

A Bayern júniusban megdöntötte klubrekordját azzal, hogy 41,5 millió eurót (12,7 milliárd forintot) fizetett Corentin Tolissóért, később azonban a brazil Neymar Párizsba szerződése után (222 millió euró), az átigazolási piacon elszabadult vételárak kapcsán Rummenigge, valamint a müncheni elnök, Uli Hoeness is kifejezte aggályait.

Rummenigge a mostani interjúban emlékeztetett arra, hogy Lewandowski nem először mond negatív dolgokat saját klubjáról. Az előző idényben a Freiburg elleni bajnokit követően azt nyilatkozta, hogy nem kapott kellő támogatást a csapattársaitól, a nyáron pedig az együttes ázsiai túrájával volt baja. A lengyel labdarúgó - állítása szerint - nincs meggyőződve annak gazdasági előnyeiről. A vezérigazgató erre úgy reagált: "az ő álomklubja, a Real Madrid huszonnégy napot volt úton hőségben, kétszer annyit, mint mi". 

Rummenigge szerint a mostani Lewandowski-interjút a támadó tanácsadója, Maik Barthel kezdeményezte, és a megjelenés előtt szándékosan nem láttamoztatta azt a klubbal.

"Robertnek árt ezzel" - mondta a Bayern vezérigazgatója. Hangsúlyozta: aki az edzőt, a klubot vagy a csapattársait kritizálja, annak vele gyűlik meg a baja. Ettől függetlenül nem mondta, hogy Lewandowski bármiféle szankcióra számíthat.

"A hétvége igazi problémája számomra nem Robert interjúja volt, hanem az, hogy nagyon gyenge játékkal kikaptunk a Hoffenheimtől" - mondta Hoeness a Bajnokok Ligája csoportkörének keddi rajtja előtt. Hangsúlyozta: számára szimpatikus, amikor egy labdarúgó aggódik a klubjáért, de a csatár jobban tenné, ha a saját játékára összpontosítana.

"Ha ő jobb, akkor elérjük a céljainkat" - tette hozzá.

A közelmúltban a müncheniek másik sztárja, Thomas Müller is negatív hangvételű nyilatkozott adott. A csatár a vezetőedzőre, Carlo Ancelottira panaszkodott a kevés játéklehetőség miatt.

"Nem volt teljesen rendben" - utalt Müller egészségi állapotára Rummenigge. Hozzátette: jelenleg viszont túlságosan sokat "okoskodik", ahelyett, hogy a futballra koncentrálna.

A Bayern München két bajnoki győzelemmel kezdte a szezont, majd a Bundesliga harmadik fordulójában 2-0-ra kikapott szombaton a Hoffenheim vendégeként. A bajor csapat kedden Münchenben kezdi meg szereplését a BL csoportkörében, az ellenfele az Anderlecht lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?