Lemondott Van Gaal, a Manchester United edzője

Manchester |

<p>Brit lapértesülések szerint szombaton, a Southamptontól hazai pályán elszenvedett vereség után felajánlotta lemondását Louis van Gaal, a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzője.</p>

A szigetországi média beszámolója szerint ugyanakkor Ed Woodward, a klub vezérigazgatója egyelőre nem fogadta el a hétvégén kifütyült holland szakember döntését, ugyanis nem akar a szezon közepén változtatni. Van Gaal nemrég hazautazott Hollandiába lánya születésnapjára, de amikor kedden visszatér Manchesterbe, folytatódnak a tárgyalások az ügyében.

Bennfentesek szerint Van Gaalnak legkésőbb az idény végén mennie kell, utódja pedig Jose Mourinho, Josep Guardiola vagy a klublegenda Ryan Giggs lehet.

A 64 éves tréner 2014 márciusában a sokat kritizált David Moyestől vette át a Vörös Ördögök irányítását, de az ő vezetésével sem támadt fel igazán az együttes. Van Gaal ráadásul elképesztő összegeket költhetett játékosokra, de igazolásai egyelőre nem váltak be.

A Manchester United 23 forduló alatt 10 győzelmet gyűjtött be hét döntetlen, és hat vereség mellett, ráadásul mindössze 28 gólt szerzett, e tekintetben pedig az egyik leggyengébb a Premier League-ben, és az ötödik helyen áll.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?