Lemondott Štefan Horný

Dunaszerdahely |

<p>Negyedik mérkőzését is elvesztette a sereghajtó DAC, amely szombaton odahaza 2:0-ra kikapott a három forduló után nyeretlenül álló rózsahegyi együttestől.</p>

Štefan Horný vezetőedző közvetlenül a mérkőzés után lemondott, a klubvezetés egyelőre eddigi segítőjét, Németh Krisztiánt bízta meg a csapat irányításával.

Az idény során először bizonyultak gólképtelennek a dunaszerdahelyiek, pedig nem kezdtek rosszul: a 3. percben Harsányi ötméteres fejese a felső lécen csattant, majd Tomčák lövését védte Hrdlička. Góllal végződött viszont az első vendégakció: lesgyanús helyzetben Masaryk ugrott ki, és a reklamáló védők asszisztálása mellett okosan a kapuba emelt. Ezután is fölényben játszottak a sárga-kékek, a félidő hajrájában tetszetős akció végén Delarge ziccerhelyzetben csak a kapusba lőtt.

Fordulás után sem változott a játék képe, de az olykor három csatárral támadó hazaiak nem boldogultak a jól záró rózsahegyi védelemmel. A 81. percben eldőlt a meccs: a csereként beállt Boya szarvashibája után Masaryk az üresen álló Krbečeket szöktette, aki közelről a hálóba lőtt. Röviddel később Štajer 20 méteres bombáját a felső léc állította meg.

A csalódott DAC-szurkolók – a megszokottnál jóval kevesebben voltak, és hiányoztak a zászlók és a transzparensek – kórusban szidták a klubvezetést.

Az újonnan igazolt Štajer és Kazár nem sokat mutatott, az utóbbi helyén a drukkerek szívesebben látták volna a saját nevelésű Németh Zsoltot. Konečný a lelátóról nézte a találkozót, állítólag tartoznak neki, és ezért nem vállalta a szereplést.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Štefan Horný bedobta a törülközőt. „Az első félidei teljesítményükért dicséretet érdemelnek védenceim, ilyen jól még nem játszottak az irányításom alatt. Fölényben futballoztunk, négy ziccert is kidolgoztuk, de sajnos kihagytuk őket. A fociban nagy szerepe van szerencsének is, ezúttal Fortuna istenasszony teljesen elfordult tőlünk. A szünetben végrehajtott kényszerű csere nem jött be, ami azonban nem az én hibám. Tudom, hogy tavaly is így kezdett a DAC, bízom benne, hogy új edzővel ismét feltámad, de nekem ez volt az utolsó meccsem a DAC kispadján. Döntésemről tájékoztattam a játékosokat és a vezérkart is” – jelentette ki Štefan Horný, aki június huszadikától irányotta a sárga-kék alakulatot.

Az 54 esztendős tréner elmondta, hogy a félidőben Antal Barnabás alelnök utasítására küldte pályára Boyát.

„Pályafutásom során még egyetlen csapatommal sem kezdtem ilyen rosszul a bajnokságot. Hiába dolgoztunk ki több helyzetet, mint a rózsahegyiek, ha azokat rendre elpuskáztuk, míg ellenfelünk szinte minden lehetőségét kihasználta” – szögezte le Marián Tomčák.

„A mi hibánk, hogy ilyen katasztrofálisan rajtoltunk, de nekünk kell javítanunk is. Kiegyensúlyozott a bajnokság, mindenhol lehet keresnivalónk. Nincs mese, a következő két idegenbeli mérkőzésünkön pontokat kell szereznünk” – jelentette ki Jaroslav Hílek csapatkapitány.

Dušan Chytil, a dunaszerdahelyiek menedzsere érdeklődésünkre elmondta, hogy egyelőre Štefan Horný eddigi segítőjét, a harminchat esztendős Németh Krisztiánt bízták meg a csapat vezetésével. „Vasárnap szabadot kaptak a futballisták, de a hétfői gyakorlást biztosan Németh Krisztián vezényli. Aztán majd eldől, hogyan tovább” – hangsúlyozta a dunaszerdahelyi sportvezető.

Egyébként értesüléseink szerint a futballisták nem nagyon bánják, hogy Horný vette a kalapját…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?