„Le a kalappal Stoch előtt”

Kimondva-kimondatlanul éremcsatákban is reménykedett a közvélemény a vb-t megelőzően, ami elérhető közelségben is volt, de végül a 7. hely lett belőle. Néhány nap elteltével hogyan értékeli a szlovák minifutball-válogatott szereplését?

Semlegesen. Nem vagyunk elégedettek, másfelől tényleg mindent megtettünk az elődöntőért. A magyarok elleni negyeddöntő egy igazi egygólos ki-ki meccs volt. Mi követtünk el egy hibát, s ezt kivárta a magyar csapat. Meg kell mondanom, hogy ellenük játszottunk már vagy húsz meccset, de még sohasem láttam őket ennyire megilletődötten, ekkora tisztelettel játszani, ennyire védekező felfogásban játszani. Ami egyúttal azt is jelenti, hogy a mi csapatunk erős, és nem merték ellenünk felvállani a nyílt játékot. Kivárták azt az egy hibát, amit mi sajnos elkövettünk. Ellenkezőleg, mi pedig nem használtuk ki a helyzeteinket. Nekem például az egész vb-n remeklő Tajti Bence kapus megfogott egy lövésemet, ami tíz esetből kilencszer gól. Nem vagyok elégedett, de tükörbe tudok nézni, mert 100%-ot raktam bele.

Az első csoportmeccsen, Albánia (2:0) ellen nem játszott. Mi volt az oka ennek?

Tizenöt mezőnyjátékossal és két kapussal utaztunk ki a vb-re, de a meccsekre csak 13+2 focistát lehetett nevezni. Tisztában voltunk vele, hogy két játékos minden meccsen csak a lelátón drukkolhat a többieknek. Az albánok elleni meccsre pedig úgy kellett kiállnunk, hogy semmit nem tudtunk róluk. Közel két hónapig próbáltunk felhajtani videót bármilyen meccsükről – sikertelenül. Mivel egyáltalán nem tudtunk belőlük felkészülni, Branislav Škorec szövetségi kapitány azt mondta, első lépésként álljunk be védekezni, találjunk egy gólt, és onnantól már kialakul a meccs. Megegyeztük abban, hogy a támadásban a két legfontosabb játékos, akire nagyon számít a folytatásban, kihagyja az első találkozót. Semmi gond nem volt ezzel. Két játékos mindig pihent, és azt akartuk, hogy ez rotációban működjön.

Az angolok ellen (2:3) viszont már pályára lépett a második félidőben, és rögtön egy góllal mutatkozott be a vb-n 0:1-es hátrányban…

Sokat beszélgettünk a vb előtt a srácokkal és a szövetség elnökével is arról, hogy én mindent beleteszek ebbe a sportba, mindig 100%-ot nyújtok, és valahol tudtam, hogy ilyesmire számíthatok, mert valahol vissza kell köszönnie a munkának. Mindenki bízott bennem, hogy én leszek az, aki magamra veszem a nyomást és előre lendítem a csapat szekerét. A beállásom után három perc alatt volt négy nagy helyzetünk. Az enyémet, amely inkább félhelyzet volt, be is rúgtam: már az első lövésemnek gólnak kellett volna lennie, szerintem az angol srác sem tudja, hogyan védett, de a kipattanót öt méterről nem volt kérdés, hogy belövöm. Erre készültem, hogy ha lesz egy helyzetem, azt mindenképp rúgjam be. Egy másik lehetőség miatt voltam kicsit mérges magamra, amikor elhamarkodtam a befejezést: a labdaátvételkor még úgy láttam, kint áll a kapus, így aztán lényegében csak a kezébe gurítottam, mert mégis benn állt a kapuban. De így is le tudtam venni a feszültséget a csapatról, és magamat is rendbe tettem mentálisan, mert mégiscsak ez volt a debütálásom, az első, kihagyott meccs miatt nem tudhattam biztosan, mire számíthatok. Ezután már tiszta fejjel, nyugodtan focizhattam.

Amit az is nagyon jól jelez, hogy a továbbjutás szempontjából sorsdöntő, franciák elleni csoportmeccsen (2:1) is betalált a kapuba.

Tudtuk, hogy muszáj nyernünk, de nem szabadott engedni, hogy nyomás alá kerüljünk. Nem szabadott túl sokat foglalkozni a meccsel, az akár pozitív, akár negatív üzenetekkel a közösségi oldalakon. Nagyon örülök neki, hogy én adhattam meg a csapatnak a góllommal az első lökést a továbbjutáshoz, mert rengeteg munka van mögötte. Ez megmutatta, hogy jó úton haladok, hogy jól teszem a dolgom, de azt is, hogy nem szabad megállni, még egy keveset hozzá kell rakni, hogy az az első négy is meglegyen. Nagyon jó érzésem volt az utolsó csoportmeccs után, rengeteg dicséretet, bíztatást kaptam. De továbbra is bánt, hogy nem jött össze az elődöntő Montenegró legyőzése után (5:2), én nagyon akartam azt az érmet. Ha az az egy lépés összejön, egészen más fényben látnánk a szereplésünket. Szomorú viszont nem vagyok, mert nem mindennap sikerül egy vb-n ott lenni a top 7-ben sem.

Hogyan képzeljünk el egy minifutball-vb-t? Milyen volt a torna háttere, fogadtatása?

Az emirátusokbeli Rász el-Haima szigetén valójában nincsen semmi. Mintegy húsz hotel és a sivatag, semmi más. Nem is tudtam ezért előzetesen, mit várhatok a vb meccsein. Szerencsére nagyon sok a turista itt, a magyarok elleni nyolcaddöntőre már szépen megtelt a stadion, az éremcsatákon pedig telt ház volt. A helyieket nem igazán érdekelte a torna, viszont a turisták eljöttek. Az összes hotelben, de a rendes focimeccseken is nagy erővel reklámozták a vb-t, így tudomást szerezhettek róla. Az első napon például Andrés Iniesta is ott ült a VIP-szektorban. A hangulat jó volt, a rendezés, az infrastruktúra pedig természtesen ötcsillagos szintet képviselt mindenben. Másrészt, a meccsek előtt egész nap a hotelszobában ültünk: 35–40 fok volt, nem mehettünk ki, hogy ne fáradjunk el, így a taktikai elemzések és videózások után kártyázással, Play Stationnel ütöttük el az időt. Illetve reggelenként, regenerációként jártunk fél órára a tengerpartra. Hosszúak voltak így a napok, de egyébként minden magas színvonalú volt. Apró gond a pályával volt: a pára lecsapódott estére, amíg szét nem futottuk, vizes volt a fű, az esti meccsek első 20 percében mindig csúszkáltak a játékosok.

Míg a felkészülés alatt, még tavasszal elmaradt Miroslav Stoch beharangozott érkezése, addig a vb-keretben már szerepelt a válogatottban a nagypályán a Chelsea-ben is megfordult szélső. Hogy fogadta őt a csapat?

Mindenkinek nagy megtiszteltetés, hogy egy ilyen karriert befutott focistával játszhat egy csapatban. Ha valaki azt mondta volna nekem pár éve, hogy vele fogok játszani, kinevettem volna. Neki már nem kell bizonyítania, sem anyagi okai nincsenek annak, hogy kispályázik, Prágában nyugodt körülmények között él. De talált egy másfajta motivációt, amire nagyon kevés nagypályás focista képes. Neki az volt a gondja, hogy a nagy és a kicsi pálya között hatalmas a különbség területben, így nem volt annyi területe, mint azt megszokta. Mindenki tisztában volt vele, hogy egy nagyon jó játékosról van szó, de nem ismerte a rendszert, azt, hogyan kell védekeznie egy csapatnak kispályán. Neki ezeket a dolgokat még tanulnia kell. A foci szempontjából így nehéz dolga volt. De mentális téren nagyon sokat segített a csapatnak. Sokat kommunikált velünk, szó nem volt arról, hogy amikor az első meccs után a lelátóra került, megsértődött volna, sőt, még inkább próbált az öltőzőben segíteni ekkortól, a magyar meccs előtt is mondott pár szót. Az egész csapat nagyon pozitívan fogadta őt. Amikor látta, hogy nem megy neki a játék, saját maga szólt, hogy akkor másképp akar segíteni nekünk, mert látja, mi minden van a vb-szereplésünk mögött: egyszerű srácok vagyunk, akik munka mellett, szabadságot kivéve vagy fociklubokból elkéredzkedve utaztunk ki az Emirátusokba. Le a kalappal Stoch előtt.

A vb után a pihenésé a főszerep?

Mi szerencsére automatikusan kijutottunk az Eb-re, nem kell selejtezőket játszanunk. Egy hónap szabadunk van, és decemberben kellene kezdenünk a felkészülést az új idényre. Nem tudom még, mi és hogyan lesz, az edzővel is le kell ülnünk elemezni a helyzetet, tisztázni, hogy számol-e velem vagy sem. Én úgy vagyok vele, hogy éremmel szeretnék végezni. Még nincs itt az ideje, hogy abbahagyjam. Ha csinálok egy harmadik-negyedik helyet, úgy már befejezhetem. Ha számolnak velem, az Eb-t még biztosan meghúzom.