Kuczora Csenge: Mentálisan tudtunk föléjük kerekedni

swehun2024

A magyar női kézilabda-válogatottban a svédek elleni meggyőző sikerből Kuczora Csenge remek játékkal vette ki a részét. Az öröm pillanatai közepette kérdeztük a kézilabdázót.

Milyenek voltak a meccs előtti órák, mennyire volt koncentrált a csapat?

Nagyon fókuszáltunk a mérkőzésre, ezt mentálisan nyertük meg először. Föléjük tudtunk kerekedni, tudtuk, hogy mit akarunk, hogy mi a célunk. Már a meccs elején is beszéltünk róla, hogy nem szabad elbíznunk magunkat. Nem szabad az olimpiai selejtezőből kiindulni, hiszen az a múlt. Abból tanultak ők is, de nyilván mi is. Hál’ istennek a csapat megértette és tudta, hogy ide kell koncentrálni. Szerintem ezért tudtunk mentálisan föléjük nőni.

Mi hangzott el akkor a pályán, amikor a közönség már rászámolt a svéd válogatottra, hiszen tíz gól volt a különbség?

Én akkor már a padon ültem és csak körbenéztem, hogy ez most valóban megtörténik-e? Megtörtént, kirázott a hideg. Most is már páran kérdeztek erről, és újra és újra kiráz a hideg ha rá gondolok. Nagyon jó érzés volt. A svéd válogatott ellen pedig ez még nagyobb dolog és még jobb érzés.

Ilyenkor a csapat önbizalma nőtt jobban, vagy megjelenhet majd a nyomás, hiszen az Eb előtt kitűzött bécsi célhoz közelebb került a válogatott?

Nyomást nem érzek a csapaton, ezek most még a boldogság pillanatai, ami a mai nap még belefér. Holnaptól előre kell néznünk. Szerintem most ráléptünk arra az útra, amit kitűztünk magunk elé. Remélem, hogy tudjuk folytatni ezt és haladunk majd a célunk felé.

Női kézilabda Európa-bajnokság

Kuczora is remekelt

Az olimpiai és világbajnoki negyedik helyezett svéd válogatott ellen Kuczora Csenge 11 lövésből 7 gólt szerzett. A Thüringer balátlövője 3 büntetőjéből kettőt váltott gólra, 9 méterről érkező átlövései pedig 50 százalékos hatékonysággal kerültek a jegyzőkönyvbe. A 24 éves játékos a 8 gólig jutó Klujber Katrin mögött a második legeredményesebb magyar játékos volt, utánuk pedig a 6-6 találatot jegyző Győri-Lukács Viktória és Simon Petra következett.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?