Sport

Kružliak és Divkovic is nehéz elődöntőre számít

Ma (18.00) a DAC labdarúgócsapata a Slovnaft Cup elődöntőjének első mérkőzésén a rózsahegyieket fogadja a MOL Arénában.
Mészáros György

2020. június 17. 13:00

Eric Davis DAC
Ebben a szezonban még egyszer sem tudta legyőzni a DAC a rózsahegyiek csapatát ⋌(Fotó: Somogyi Tibor)

A dunaszerdahelyiek jól hangoltak az elődöntőre, hiszen szombaton a bajnokság rájátszásának első fordulójában 5:0-ra győzték le a nagymihályiakat. A DAC horvát támadója, Marko Divkovic mesterhármast ért el a mérkőzésen. 
„Vezetőedzőnk tempós játékot vár el tőlünk. Nem vagyunk még százszázalékosan felkészülve az általa kért játékra, de szerdán a Ružomberok ellen már jobb lesz a teljesítmény. A szombati győzelem jó kiindulási pont a szerdai kupacsata előtt, hiszen jól futballoztunk és sok gólt lőttünk. Nehéz mérkőzés lesz, de szerintem sikeresek leszünk” – mondta még a szombati bajnoki után a 21 éves támadó.


Azonban a sárga-kékeknek nincs könnyű dolguk, hiszen ebben a szezonban a bajnokságban még egyszer sem tudták legyőzni a rózsahegyieket. A két csapat először a 9. fordulóban találkozott egymással a MOL Arénában, ahonnét nagy meglepetésre a vendégek távoztak a három ponttal (0:1). A visszavágóra a 20. fordulóban került sor, amikor 0:0-s döntetlent játszottak egymással a csapatok.


Ennek ellenére a DAC előtt csakis a döntő, és a kupa elhódítása lebeg. Ezt hangsúlyozták a játékosok még a téli felkészülés megkezdésekor, és ezt emelte ki Bernd Storck is a bemutatkozó sajtótájékoztatóján. Így nem csoda, hogy a dunaszerdahelyiek védője, Dominik Kružliak is erre összpontosít.


„A célunk, hogy bejussunk a döntőbe, és megküzdhessünk a trófeáért. A rózsahegyi csapat védelme jól szervezett, a támadóik pedig veszélyesek elöl. Türelmesnek kell lennünk, de arra kell törekednünk, hogy eljussunk az ellenfél tizenhatosába, és ott hatékonyak legyünk. Nehéz két meccsre számítok” – mondta Kružliak, aki a Ružomberok csapatából igazolt Dunaszerdahelyre. 
„Nagyszerűen kezdték a rájátszást. Új edző érkezet hozzájukt, a csapatban új energia van. Ezt érezni lehetett a nagymihályiak elleni mérkőzés összefoglalójából. De minden erőnkkel azon leszünk, hogy megfékezzük ezt a nagy eufóriát, ami most Dunaszerdahelyen van” – nyilatkozta a Ružomberok edzője, Ján Haspra. A vendégek keretének tagja a csallóközi Almási László is, aki egykor a DAC csapatában futballozott. 


A másik elődöntőben kedden Slovan–Zlaté Moravce mérkőzést rendeztek, amely lapzártánk után ért véget. 
A visszavágóra egy hét múlva kerül sor. A döntőt pedig július 8-án rendezik Pozsonyban a Nemzeti Stadionban. 

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Gáti Norbert

Telt ház van a királyhelmeci kórház Covid-osztályán, sokan oxigénre szorulnak

Komárom

A Komáromi járásban csak pár faluban nem lesz mintavételi pont

Marek Krajčí

Krajčí: Fokozatosan javul a járványhelyzet Szlovákiában

Ismert márkák mögé bújnak a csalók

Kerülje ezeket a csaló e-shopokat! Mutatunk csaknem 90 oldalt, ahonnan ne rendeljen!

Igor Matovič

Matovič a védőoltások kapcsán méltányolta az EB eddigi erőfeszítéseit

k

Tesztelés: 65 lengyel egészségügyi dolgozó érkezett Szlovákiába

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.