Konföderációs Kupa - Sima brazil siker a nyitányon

Rio de Janeiro |

<p>A házigazda brazil labdarúgó-válogatott sima 3-0-s győzelmet aratott a japán csapat felett a jövő évi világbajnokság főpróbájának tartott Konföderációs Kupa szombati nyitómérkőzésén.<br />&nbsp;</p>

A találkozó előtt Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke mondott megnyitóbeszédet, de őt és a mellette helyet foglaló Dilma Rousseff brazil államfőt is kifütyülték a szurkolók.
    Az összecsapást megelőzően több száz tüntető tiltakozott a sportesemény megrendezése ellen. A rendőrök könnygázt vetettek be és szétoszlatták a tömeget, nyolc embert őrizetbe vettek, az összetűzésben pedig 27-en szenvedtek könnyebb sérüléseket.
    A találkozó előtt a FIFA bejelentette, hogy a torna előtt elvégzett doppingvizsgálatok mindegyike negatív volt. A FIFA a nyolc résztvevő válogatott összes játékosát ellenőrizte a kupa rajtja előtt.
    A futballtorna A csoportjában Brazília, Japán, Mexikó és Olaszország, a B-ben Spanyolország, Tahiti, Nigéria és Uruguay szerepel. A mérkőzéseket Brazíliaváros mellett Rio de Janeiróban, Belo Horizontében, Recifében, Fortalezában és Salvadorban rendezik.

    Konföderációs Kupa, A csoport, 1. forduló (Brazíliaváros):
Brazília-Japán 3-0 (1-0)
------------------------
gól: Neymar (3.), Paulinho (48.), Jo (93.)

    vasárnap:
Olaszország-Mexikó 21.00

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?