Komáromi siker jöhet ma az olimpián?

London |

<p>Sidi Péter és Szász Emese révén a londoni olimpia hétfői napján is versenyeznek éremesélyes magyar sportolók.</p>

Az utóbbi években kiemelkedő formában lövő Sidi a légpuskások között áll majd lőállásba közép-európai idő szerint 10 órakor, méghozzá egyértelműen a döntőbe jutás és a dobogó reményében. A komáromi sportoló ebben a számban Pekingben hatodik volt, 2010-ben világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett, tavaly pedig megnyerte a kontinensviadalt, azaz a 10 méter egyik favoritjának tekinthető.

Az ExCeL központ vívócsarnokában szombaton a tőröző Mohamed Aida nyolcaddöntős volt, vasárnap a kardozó Szilágyi Áron megszerezte a magyar küldöttség első aranyérmét, hétfőn pedig a párbajtörőző Szász Emesén a sor. Kulcsár Győző tanítványának nagyon nehéz dolga lesz, hiszen a mezőny kiegyenlített, ugyanakkor a dobogós szereplés egyáltalán nem lenne meglepetés tőle. Szász a 32 között kezd a dél-koreai Csoj In Jeong ellen.

A magyar olimpiai csapatból eddig az érmek számát tekintve a cselgáncsozók emelkednek ki, Csernoviczki Éva (48 kg) szombati bronz-, illetve Ungvári Miklós (66 kg) vasárnapi ezüstérme után hétfőn a világbajnoki harmadik Karakas Hedvig folytathatja az eddigi remeklést. Az 57 kilós magyar a spanyol Concepcion Bellorinnal mérkőzik majd először a nyolcaddöntőbe jutásért.

Megkezdi szereplését hétfőn a női vízilabda-válogatott is, amely az amerikai együttessel szemben száll vízbe, míg az úszóversenyeken magyar szempontból fontos számok, a férfi 200 m pillangó (Cseh László, Biczó Bence) és a női 200 m vegyes (Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn) előfutamait és elődöntőit bonyolítják le.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?