Sport

Klopp: nincs elég játékosom ahhoz, hogy rotáljam őket

Jürgen Klopp, a bajnoki címvédő Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője azt mondta, a sérülések miatt nem tudja rotálni játékosait.
MTI

2020. november 30. 17:44

Jürgen Klopp
Jürgen Klopp - TASR-felvétel

A szakember az Ajax Amszterdammal szembeni keddi Bajnokok Ligája-összecsapás előtt kiemelte, hogy a már eddig is hosszú sérültlistához a Brighton elleni szombati bajnoki összecsapást követően James Milner csatlakozott, akinek a combhajlítója fáj.

A német vezetőedző Thiago Alcantara, Trent Alexander-Arnold, Virgil van Dijk, Joe Gomez, Xherdan Shaqiri és Naby Keita játékára sem számíthat a hollandok ellen.

"Nincs elég játékosom ahhoz, hogy egyik vagy másik sorozatot előtérbe helyezzem. Szombaton is azok játszottak, akik a legjobb erőállapotban voltak" - nyilatkozta Klopp. Hozzátette, nem tökéletes a helyzet, de tudják, hogy senki nem fog könnyíteni a labdarúgók terhein, így amennyire lehet, alkalmazkodniuk kell a szituációhoz.

"Amíg van tizenegy bevethető játékosunk, harcolni fogunk" - jelentette ki a szakvezető.

A bajnokságban második helyen álló Liverpool kedden továbbjut BL-csoportjából, amennyiben legyőzi az Ajaxot.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Marek Krajčí

Országos tesztelésre készül a kormány, de a részletek továbbra is homályosak

Vállalkozók

Vállalkozókat érintő év eleji változások

Általános Egészségbiztosító

Mennyivel több járulékot kell elvezetni a biztosítókba?

jégcsap

Akár mínusz 25 fok is lehet szombatról vasárnapra virradó éjszaka

Marián Jaroš minden reggel megmártózik a patakban

Egy szál fürdőnadrágban a fagyos vízben

Mount Everest

Először mászták meg télen a világ második legmagasabb hegyét, a K2-t

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.