Kiszenvedte a DAC a győzelmet a nagymihályiak ellen

dac

Nikola Krstovic góljával a DAC otthon tartotta a három pontot a nagymihályiak ellen a labdarúgó Fortuna Liga 9. fordulójának mérkőzésén.

A mérkőzés előtti bemelegítés során megsérült Enisz Fazlagics, így Kalmár Zsolt hirtelen a kezdőben találta magát. Rajta kívül egyedül Szánthó Regő volt az új ember a Slovan elleni meccshez képest, aki Blackman helyett került be a jobb szélre.

Kalmár ide vagy oda, a mérkőzés eleje dögunalomba fulladt. Az első futballra emlékeztető mozdulat a 8. percben történt, amikor Szánthó Regő egy lövéssel megtornáztatta Szárazt. Túl sok minden ezt követően sem történt – biztonsági passzok és tanácstalanság volt jellemző mindkét oldalra. A 18. percben a nagymihályi Slebodník lapos, erős lövése ugyan nem talált kaput, de figyelmeztető jel volt a szunyókáló hazaiak számára.

Az első ébredésre ösztökélő hangokat már a 20. percben hallani lehetett a stadionban. A 29. percben Adler révén megszerezték a vezetést a vendégek, de a játékvezető egy azt megelőző ütközést szabálytalannak látott, és érvénytelenítette a találatot. A nagymihályiak hevesen reklamáltak az ítélet miatt, és nem teljesen alaptalanul.

A 37. percig kellett várni, hogy újra felhördüljön a közönség: Kalmár bal oldali beadását Krstovic közelről melléfejelte. Két perccel később Szánthó nem volt elég határozott, holott üres volt a kapu, de oldalról inkább a beadást választotta – vesztére.

Kalmár széttárt karjai, szemrehányó kiabálás a csapattársakra, szemeiket forgató újságírók és nevetgélő mérkőzésellenőrök – mindez a mérkőzés gyenge színvonalát támasztotta alá. Félidő előtt még megszerezhették volna a vezetést a vendégek, Vaško fejelhetett szabadon hat méterről, de pontatlan volt.

A közönség valószínűleg egy hármas cserén sem lepődött volna meg, de Guľa nem változtatott a szünetben. A második játékrész Ramadan nagyon pontatlan lövésével indult és egy góllal kecsegtető nagymihályi ellentámadással folytatódott.

A mérkőzés színvonala pár perc után gyorsan visszazuhant az első félidő szintjére. Ekkor Kalmár és Pinto helyett már Nebyla és Blackman volt ott a pályán. A 61. percben Szánthó szépen tekert kapura egy szabadrúgást, de a nagymihályiak ex-DAC-os kapusa, Száraz szögletre mentett. A 67. percben talán az addigi legígéretesebb szituáció adódott a DAC előtt, de Ramadan közeli lövésébe belevetődtek a vendég védők.

Az utolsó negyedórára Nicolaescu és Ciganiks révén újabb két friss ember érkezett a hazaiakhoz. A 81. percben viszont Krstovic járt közel a gólhoz, aki balról, éles szögből éppen csak mellégurított. A hazai mezőnyfölény a 84. percben érett góllá: Nebyla túl sok teret kapott a tizenhatosban, beadására pedig Krstovic jó ütemben érkezett - 1:0. A vendégek a hátralevő időben nem tudtak újítani, így a második gólhoz is közel járó DAC fontos győzelmet aratott.

Galéria
Érdekes

DAC–Michalovce 1:0 (0:0)

Góllövők: Krstovic (83.)

Játékvezető: Gemzický, 4383 néző.

Sárga lap: Krstovic, Szánthó, ill. Jánošík, Jeřábek, Vaško

DAC: Petráš–Pinto (58. Blackman), Brunetti, Muhamedbegovic, Andzouana (74. Ciganiks)–Káčer–Szánthó, Kalmár (58. Nebyla), Veselovský, Ramadan (74. Nicolaescu)–Krstovic (87. Dimun).

MICHALOVCE: Száraz–Kotula, Jeřábek, Ranko, Garcia–Vaško, Slebodník (57. Pena, 73. Petrík), Kanu (73. Simamura)–Marcin, Parreira, Jánošík.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?