Kiss Bence Európa-bajnok lett

Kiss Bence-Ebarany

A nemrégiben Varsóban megrendezett SOLT grappling-Eb-n pályafutása egyik legnagyobb sikerét aratta Kiss Bence, aki a 30 éven felüliek kategóriájában, 75 kg-os súlycsoportban Európa-bajnok lett a kék övesek masters mezőnyében.

Hogy mennyire érdekes történeteket ír néha a sors, arra az ő esete is jó példa. A legutóbbi övosztáson már lehetősége volt eggyel feljebb lépve lila övet szerezni a kék helyett, de az érintett szervezet év közben nem szokott öveket osztani, hogy ne korlátozza a versenyzési lehetőségeket. S mit ad Isten, Varsóban az Eb-n a lila öveseknél nem volt 30+-os kategória, így vagy a fiatalabbak közé sorolták volna be, esetleg egy nagyobb súlycsoporttal zárták volna össze – mindkét esetben neheze(bbe)n érhetett volna dobogóközelbe.

„Tény, hogy ez a viadal nem a két legjelentősebb grapplingszervezet, az ADCC vagy az IBJJF égisze alatt zajlott, de azért is jelentkeztem Varsóba, mert úgy éreztem, a körülmények alapján volt esélyem a jó eredményre. Decemberben és januárban végig heti 7-8 edzéssel tudtam készülni, ami a munkám, a családom és a jitsuklub vezetése mellett nem egyszerű. Ráadásul Lengyelországban nagy hagyománya van a küzdősportoknak, rengetegen versenyeztünk” – nyilatkozta lapunknak Kiss Bence.

A korábban tervezett, év végi angliai bajnokságra forráshiány miatt nem jutott el klubja bunyósaival, de Varsóban már Kacz Ronald és Majer Dániel mellett (utóbbi két földharcos nem jutott tovább az első fordulóból) ott tudott lenni. Igaz, mindez nem sokon múlott.

„A verseny előtti estére összeszedtem valamilyen vírust. A fogyasztáshoz még hiányzott az utolsó 200 gramm, ezért eleve nem is terveztem vacsorázni, de ha akartam volna, sem tudtam volna. Péntek estétől szombat estig gyomorbántalmakkal küzdöttem, reggelre 75,2 kg-ról 73-ra fogytam. Semmi erőm nem volt, dehidratált voltam” – mesélte Kiss Bence, aki az első magyar UFC-harcos, újdonsült Karate Combat-világbajnok, táplálkozási tanácsadással is foglalkozó Fábián Melindától kért segítséget, hogy a mérlegelés után, néhány készítményt a patikában beszerezve „visszatölthessen” a grapplingviadalok kezdetéig.

„Sajnos a víz és a ropi sem maradt meg bennem. Ezért aztán nem is magára az Eb-címre vagyok igazán büszke, hanem hogy úgy tudtam nyerni, hogy ennyire rosszul voltam. A döntőben is akadályoztak a vírus tünetei, de összeszorított fogakkal valahogy kibírtam. A győzelem után készült képeken látni is, hogy nem tudtam örülni, annyira odavoltam” – nevetett a testnevelő-edző szakon végzett grapplinges. – Talán azért is maradt még erőm, mert a klubba most több 90 kilós srác is jár edzeni velem, ami jóval több az én súlycsoportomnál. Versenyeztem már sérülés után meg törött lábujjal is, de ez volt az eddigi legnagyobb kihívás.”

S mint azt tudjuk, evés közben jön meg az étvágy, Kiss Bence sok versenyt kinézett már magának a folytatásra. A közeljövőben ADCC-viadalokon és egy újabb Eb-n is (IBJJF) éremért szeretne küzdeni a 33 éves földharcos; májusban az ADCC közép-európai bajnokságára kerül sor, rá két hétre pedig az amatőr-vb-t rendezik Varsóban. „Már nem vagyok a legfiatalabb, most kell minél több jó eredményt elérnem, ne vehessenek elő, miért én vagyok az edző – jegyezte meg félkomolyan a komáromi NANM BJJ klub vezetője. – Most egy 25 m2-es teremben készülünk, ahova egyszerre 4-6 ember fér. De hamarosan átköltözünk a szomszédos, nagyobb terembe, s terveink szerint tavasztól mindenkit, gyerekeket is szívesen fogadunk az edzéseken.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?