Kínos gólt kapott a DAC, de simán nyerte a szinnai sárdagasztást

dac

Kínosan gyors gólt kapott, de végül simán, 6:1-re nyert a DAC Szinnán, a labdarúgó Slovnaft Cup 4. fordulójának mérkőzésén, így bejutott a sorozat nyolcaddöntőjébe.

Pocsék minőségű, felázott pálya, az ország leglehangolóbb hangosbemondója, zene nélküli felvezetés, lepukkant panelházak a háttérben és alaposan feltüzelt ellenfél – ilyen körülmények fogadták a DAC labdarúgócsapatát Szinnán szerda délután. És egy jó nagy pofon, a hazaiak ugyanis megiramodtak a középkezdésből, két passzal átjászották a dunaszerdahelyieket és a nyolcadik másodpercben megszerezték a vezetést. A hazaiak talán maguk is meglepődtek, mit hoztak össze – úgy vitték végig az akciót, ahogy azt a Real Madrid tette volna egy nyolcadik ligás ellenféllel szemben.

A kezdeti sokk nem igazán hagyott alább, legalábbis a mezőnyben domináló sárga-kékek egyetlen nagyobb helyzetet sem tudtak kidolgozni, a játékosok ráadásul alig álltak a lábukon a katasztrofális minőségű pályán.

A 30. percben, 15 órakor megszólalt a közeli templom harangja, a hazai szurkolók pedig kaptak az alkalmon, hogy odaszúrjanak Adrián Guľának. „Adrián, ez neked szól!” A DAC vezetőedzője megtartotta állását a hétvégi, zsolnai vereség után, de így is könnyen lehet, hogy napjai meg vannak számlálva...

A DAC viszont a szünetig felébredt és igaz, hogy különösebb nyomás és ziccerek nélkül, de megfordította a meccset. Előbb Čermák vágott a hálóba egy kipattanót, majd Riszvanisz bólintott pontosan egy szöglet után.

Szünet után Gouré villámgyorsan betalált (1:3) és gyakorlatilag eldöntötte a meccset. Az 53. percben Čermák szabadrúgásból belőtte a DAC negyedik gólját, és a mérkőzés máris olyan sima volt, amilyennek a 30. percben még senki sem gondolta volna.

Trusa gyorsan meglőtte az ötödiket is, de a hazai közönség 1:5-ös állásnál minden korábbinál hangosabb szurkolásra kapcsolt. Ebben szerepet játszott az is, hogy volt egy vitatható szituáció, amiért kedvenceik büntetőt kaphattak volna, valamint egy óriási lehetőség is a szépítésre.

Galéria

Becserélése után Barisic is góllal jelentkezett (1:6), amiről a hazaiak az eredményjelző alapján jó tíz percig nem voltak hajlandók tudomást venni.

A sok csere után szétszakadt a pálya, a DAC sok szabad területet hagyott a szinnaiaknak, akik több érdekes akciót is vezettek és nagyon hajtottak a szépítésért. A dunaszerdahelyieknél beállt Niarkhosz is, de a görög támadó ezúttal sem lőtte meg első gólját a csallóköziek mezében. Egy ízben még meg is mosolyogtatta a nézőket egy ügyetlenül elszórakozott helyzettel...

A sárdagasztás a csereként beállt Barisic helyzetével zárult (kihagyta a kihagyhatatlant), majd a játékvezető egy másodpercnyi hosszabbítás nélkül lefújta a mérkőzést. A hazaiak vastapsot kaptak, és nem érdemtelenül – fél órán keresztül ez a meccs aggasztóan rosszul nézett ki a DAC szemszögéből, és ez a szinnaiak harcosságának volt köszönhető.

A DAC szombaton a nagymihályiakat fogadja a MOL Arénában bajnoki mérkőzésen. A Slovnaft Cupban a nyolcaddöntős ellenfele még nem ismert, de innentől nyílt a sorsolás, azaz bármelyik csapatot megkaphatja, és hacsak nem III. ligás vagy gyengébb ellenfélről van szó, az is lehet, hogy legközelebb a MOL Arénában lép pályára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?