Kevesen indultak a virtuális Bódva-kupán

bodva

A folytonosság megőrzése vezérelte a Szepsi Bódva-kupa szervezőit, hogy végül nem az idei verseny eltörlése, hanem a lehetséges körülmények közötti lebonyolítása mellett döntöttek. A 22. felvonás tapasztalatairól Dobos Zoltán társszervezőt kérdeztem.

Nyáron még úgy nézett ki, elmarad a térség legnagyobb, három sportágat – futás, országúti kerékpár és görkorcsolya – felölelő versenye, aztán mégis kiírták – virtuális formában. Miért döntöttek így?
Szerettük volna, ha nem szakad meg a hagyomány, ezért a kupa sorszámát, a 22-est is megőriztük. Legyen nyoma ennek a különleges versenynek is.

Ami ugye, távverseny volt, de csak az idővel, mint több idei virtuális lebonyolítású sporteseményen. Összesen mindössze 35-en neveztek két sportágban, mert görkorcsolyázó érdeklődő nem is akadt. Ez látványos visszaesés a korábbi verseny indulóinak számához...
Ilyen létszám csak az 1999-es induláskor volt, de akkor mindössze futóversenyre szólt a meghívó. Idei kiírásunk nem hozta a várt eredményt. A megszorítások, a városban kialakult pandémiás légkör rányomta bélyegét az érdeklődésre. Futni, kerekezni és görkorizni bármikor lehetett az adott távokon, akár többször is, s a legjobb eredménnyel lehetett benevezni a versenybe. Nehezítette a kerékpározók dolgát az időközben bevezetett határzár, emiatt nem lehetett áthajtani Magyarországra, s az útvonalat is kénytelenek voltunk megváltoztatni. A nyár folyamán még a beküldési határidőt is meghosszabbítottuk, októberig, de ez közel se hozta azt, amit vártunk. Hiányzott a Bódva-kupa sajátos, családias hangulata, a nemzetközi és helyi szintű versenyzők jelenléte, csatározása.

Többnyire szepsiek neveztek. Denis Fridmanský például mind a két futószámban, az egy és a tíz kilométeren is a legjobb eredményt küldte be. Két számban is lehetett indulni?
Ha külön teljesítette valaki a távot, s eleget tett a versenykiírásnak, akkor igen. Egy ideje Pecze Norbert edző vezetésével folyik az atlétajelöltek tehetséggondozása városunkban, a légiósok klubjában. Versenyzőik is bekapcsolódtak a kupába, köztük Denis Fridmanský, aki tehetséges sportoló, sajnos, időközben már Kassára igazolt. Országúti kerékpározásban is szepsi sportoló, a Bany Bany színeiben Komjáti Péter küldte be a legjobb időeredményt. Miután lezártuk a virtuális versenyt, s postán elküldtük a díjakat, szervező társaimmal – Nagy Istvánnal és Balta Zsolttal – már készülünk a 23. felvonásra. Reméljük, jövőre visszahozza a Bódva-kupa korábbi varázsát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?