Kevés NHL-es Rigában

hoki

Pénteken Lettországban megkezdődik a 84. jégkorong-világbajnokság. Tornaelőzetesünk első részében néhány érdekességet gyűjtöttünk össze.

0
Egyetlenegy csapat sem fog kiesni a mezőnyből. A divízió 1/A-s világbajnokságot ugyanis sorozatban másodszor sem rendezték meg idén a járványhelyzet miatt, így feljutók sem lesznek. A 16 gárda teher nélkül játszhat.

1
A szlovák keretből csupán egyetlen játékos neve mellett áll két számjegy a válogatottban szerzett gólok rubrikájában. A 102 meccsnél járó védő, Marek Ďaloga 10 találattal a 28-as keret legeredményesebbje. 

2
Másodszor rendeznek világbajnokságot Lettországban. 2006-ban a házigazdák nem jutottak be a nyolcaddöntőbe. 15 éve a svédek győztek, a szárnyait bontogató Sidney Crosbyt is soraiban tudó Kanada negyedik lett, a negyeddöntőben a szlovákokat verték 4:1-re.

4
Craig Ramsay számára a mostani lesz a negyedik nagy torna a szlovák válogatott élén. A 70 éves kanadai szakember a 2018-as és a 2019-es vébén, valamint a pjongcsangi olimpián sem jutott be csapatával a negyeddöntőbe, a cél ennek ellenére idén is a legjobb nyolc.

64
A szlovák köztévé a vb összes, 64 mérkőzését közvetíti, általában élőben. A találkozókat online is lehet nézni, és az STV archívumában is azonnal elérhetőek lesznek. A magyar Sport TV a csoportkörből 17 meccset közvetít, a playoffban pedig minden párharcot. 

68
Az utóbbi évek legkevesebb NHL-es játékosa lesz ott a világbajnokságon. A buborékléthez, azaz a kéthetes „hotelfogsághoz” nem sok tengerentúlon szereplő hokisnak fűlött a foga, ráadásul ha menet közben érkeznének, automatikusan karanténba kellene vonulniuk a Covid-protokoll szerint. ⋌

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?