Két dudással a Liptóba

<p>Ma (17.30) Rózsahegyen, tévés mérkőzésen lép pályára a DAC a labdarúgó Corgoň Liga 25. fordulójában. Rossz passzban vannak a zsinórban három bajnokit elbukó sárga-kékek (Slovan 0:1, B. Bystrica 0:2, Nitra 1:2), ezért a klubvezetés kedden Roman Pivarník sportigazgatóval erősítette meg a szakmai stábot.</p>

Értesüléseink szerint az eperjesiek korábbi trénere – akit éppen a DAC-tól elszenvedett vereség után menesztettek tavaly augusztusban – Radványi Miklós vezetőedzővel közösen vezeti a gyakorlásokat, ám a végső szó a sportigazgatóé. Roman Pivarník a sportnapilapnak kijelentette, hogy Khashayar Mohseni klubelnök már négy éve csalogatja őt a DAC-hoz, ám eddig mindig elutasította az ajánlatot. Most viszont igent mondott, és segíteni akar a hullámvölgyben levő csapatnak. Dušan Chytil klubmenedzser szerint Pivarník Rózsahegyen a kispadról fogja irányítani az együttest Radványival együtt… Egyébként úgy tudjuk, Antal Barnabás alelnök is a két érintett közös munkáját hangsúlyozta a keddi bemutatáskor. Hamarosan kiderül, hogy megfér-e két dudás egy csárdában.
Tegnap kora délután edzést tartottak a dunaszerdahelyiek, amelyen sérülés miatt hiányzott Struhár és Halimi, majd autóbuszba ült a társaság. „Szerencsére Hrabáč és Konečný rendbejött, így velünk tarthatott. Többször megnéztem a rózsahegyiek legutóbbi, máriatölgyesi bajnoki meccsét, amelyen közel álltak a győzelemhez – mondta lapunknak Radványi Miklós. – A második félidőben kimondottan tetszetősen futballoztak, ám a cseh Kroupa téli távozása óta nincs egy igazi befejező csatáruk. Nehéz dolgunk lesz, de remélem, megszakítjuk az idegenbeli gólböjtünket, és nem jövünk haza üres kézzel.”
A dunaszerdahelyiek várható kezdőcsapata: Novota–Obert, Hrabáč, Konečný, P. Ďurica– Helísek, Hílek, Boya, Hassan– Melinho–Tomčák.
A DAC idegenbeli teljesítménye alapján nincs sok ok a bizakodásra, hiszen a csapat vendégként 387 perce nem talált a hálóba (Prešov 0:1, Košice 0:1, Slovan 0:1, B. Bystrica (0:2). Az utolsó gólt a védő Hrabáč szerezte még a tavaly novemberi, senicai mérkőzésen (1:1).
Rózsahegyen is furcsa dolog történt, ugyanis március végétől ismét az a Ladislav Jurkemik ül az MFK kispadján, akit a 11. forduló után Goran Milojevics váltott fel a liptóiak kispadján. Az öt tavaszi meccsen viszont mindössze egy gólt szerezve csak négy pontot gyűjtött a szerb edző vezette együttes. Ezért menesztették, és visszahívták Jurkemikot, aki idegenbeli gól nélküli döntetlennel kezdett. Az 57 éves egykori Európabajnok győzelemmel akar odahaza bemutatkozni.
A DAC három évvel ezelőtti élvonalba történt visszatérése óta Rózsahegyen négyszer találkozott a két csapat, és háromszor döntetlen született: 2008 augusztusában 2:2-vel (góllövők: Bakoš, Kucka, ill. Kweuke 2), 2009 májusában és 2009 októberében pedig 0:0-al végződött a meccs. Tavaly júliusban Kroupa duplájával 2:0-ra nyert az MFK, míg az októberi dunaszerdahelyi visszavágón Struhár, Helísek és Harsányi találatával 3:0-ra győzött a Radványi-csapat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?