Kell egy kis kabaré

Pozsony. „Egy kicsi mozgás mindenkinek kell” – invitálta annak idején a nagyérdeműt a tévétorna című műsor. Hasonló szlogen lehetne a Corgoň Liga mottója is, hátha valamelyik futballista kedvet kapna egy kis mozgáshoz, mondjuk a futáshoz, ha már a labdával szemben elvi kifogásaik vannak.

Pozsony. „Egy kicsi mozgás mindenkinek kell” – invitálta annak idején a nagyérdeműt a tévétorna című műsor. Hasonló szlogen lehetne a Corgoň Liga mottója is, hátha valamelyik futballista kedvet kapna egy kis mozgáshoz, mondjuk a futáshoz, ha már a labdával szemben elvi kifogásaik vannak. A Petržalka–Dubnica mérkőzés első félidejében ugyanis nem csupán a futball, hanem a mozgás is hiányzott.

Az várható volt, hogy a vendég máriatölgyesieken nyomot hagy majd a múlt heti tragédia (a Dubnica fiatalon elhunyt középpályását, Martin Doktort szombaton temették el), de hogy az első 45 percben semmi se történjen a pályán, az azért sokkoló volt. Ment a lassú tili-toli, s a vasárnap délelőtti tömény unalomtól el-elbóbiskoló közönséget csak a megafonos vezérszurkoló tartotta ébren.

Nem így fordulás után! Előbb Šebo került helyzetbe, hogy megmutassa, két lépésről is fölé lehet lőni, majd váratlanul vezetést szereztek a hazaiak: az 58. percben Kozák végezhetett el szabadrúgást ártalmatlan helyről, a beívelt labdára ketten is mozdultak, szokás szerint le is késtek róla, ám éppen ez csapta be Perniš kapust, s a labda végül a hosszú sarokban kötött ki – 1:0. A csapatok ekkor döntöttek úgy, hogy fokozzák az iramot, de mivel futballtudásuk nem állt arányban a nagy igyekezettel, olykor kabaréba illő jelenetek szórakoztatták a nézőket. Porázik nyargalt el az alapvonalig, visszagurított, de Švikruha úgy lőtte meg külsővel a labdát, hogy majdnem bedobás lett a ziccer vége. Újabb vendégtámadás, a hazaiak belevetődtek a lövésbe, csúsztak-másztak az ötösön, de a földön fekvő védelem annyira megbabonázhatta a labdát üresen kapó Strakát, hogy nyolc méterről mellé durrantott. A ligetiek erre is rálicitáltak: a 85. percben Tchuř beadása után Suchánek kapufát lőtt, a kipattanóra Borbély érkezett, de ő is kapufát lőtt, az újabb kipattanóra Suchánek érkezett, aki visszatette Borbélynak, hogy az kapásból fölé küldje. A kabaré végül igazságos döntetlennel ért véget, miután a 89. percben a sokadik vendégtámadás végén Ižvolt ívelt, Straka pedig fejelt – a nézők legnagyobb meglepetésére a hálóba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?