Kedden lesz hivatalos a DAC eladása

<p>Dunaszerdahely. Ma várhatóan létrejön a megegyezés a DAC futballklub eladásáról, de a hivatalos szerződés megkötésére keddig kell várni. Akkor a dunaszerdahelyi képviselő-testület lemond a részvénycsomag elővásárlási jogáról, majd az ezt követő részvénytársasági ülésen jóváhagyják a tulajdonosváltást.</p>

SZABÓ ZOLTÁN

Értesüléseink szerint csütörtökön Pozsonyban elkészült a DAC jelenlegi többségi tulajdonosa és a vásárló közötti megállapodás, amelyben a felek lefektették az adásvétel menetét és feltételeit. Ezt a dokumentumot ma írják alá.

A klub hivatalos eladására azonban keddig kell várni, mivel kiderült, hogy Dunaszerdahely önkormányzatának mint kisebbségi tulajdonosnak le kell mondania elővásárlási jogáról. A 2008-ban 50 évre megkötött szerződés tőkeemelésről szóló fejezetében ugyanis az áll, hogy a részvénycsomag eladása esetén az eladó félnek ezt először a másik társtulajdonosnak kell felkínálnia.

A. Szabó László, Dunaszerdahely alpolgármestere lapunknak megerősítette, hogy a városi képviselő-testület március 4-én egy EU-s pályázat kapcsán tart soron kívüli ülést, amelynek további programpontja lesz az FK DAC 1904 Rt. részvényeinek tulajdonosváltásához, illetve alapszabály-módosításához szükséges határozatok elfogadása is.

Dušan Tittel, a Ligás Klubok Uniójának elnöke tegnap elmondta, hogy eddig semmilyen értesítést nem kaptak a DAC tulajdonosváltásáról. Dušan Huňady, a szervezet Corgoň Ligáért felelős igazgatója hozzátette, nem hiszi, hogy a hatpontos levonással eldőlt volna a kiesés sorsa az élvonalban. „Egyrészt a DAC még fellebbezhet, másrészt tavaly a Nitrától is levontak három pontot, mégis bentmaradt.”

Minden jel arra utal, véget ért a bizonytalanság Dunaszerdahelyen, ezt bizonyítja, hogy újabb játékosokkal erősített a DAC: a pozsonyi Slovantól kölcsönjátékosként visszatér Szarka Ákos, rajta kívül a korábban Trencsénben és Zsolnán futballozó Roman Gergel, valamint a legutóbb Příbramban játszó nyitrai Róbert Valenta számít új szerzeménynek. Értesüléseink szerint jó úton halad Szabó Ottó (Pápa), Straka Gábor (Nagymegyer), valamint a besztercebányai Jakub Brašeň és Matúš Turňa leigazolása is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?