Kajak-kenu vb - egy-egy magyar arany, ezüst és bronz, plusz öt kvóta szombaton

Szeged |

<p>A magyar versenyzők mindhárom színű éremből egyet-egyet, továbbá öt londoni kvótát szereztek a szombati döntőkben a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon.</p>

A győzelem a vb-újonc Tóth Dávid, Kulifai Tamás 500 m-es kajakpároshoz fűződött, amely nagy, de kellemes meglepetést okozva lett aranyérmes. Kozák Danuta másodikként zárt a kajak egyesek fél kilométeres versenyében, míg a harmadik helyet Takács Kincső és Baravics Gyöngyvér 500 m-es kenupárosa szerezte.
A Maty-éri pálya főlelátói teljesen megteltek a szombati finálékra, a több mint tízezer néző a kánikulai melegben fergeteges hangulatot teremtett. A szervezők több párakaput is felállítottak a parton, ezek igencsak népszerűnek bizonyultak a szurkolók körében, akik közül sokan fürdőruhára vetkőzve drukkoltak a magyaroknak.
A döntőket a helyszínen izgulta végig Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára is.
A hazai versenyzők közül elsőként Takács és Baravics szállt vízre a kenu párosok 500 m-es fináléjában, a duó - a júniusi, belgrádi Eb-ezüst után - ezúttal is éremszerzésre törekedett. A favorit kanadaiak gyorsan elhúztak a rajt után, őket tisztes távolból követték az oroszok és a magyarok. Féltávnál, majd a hajrához érkezve is ez volt a sorrend, s bár a kontinenselső fehéroroszok támadták a hazai hajót, Takácsék megőrizték harmadik helyüket a célig.
A következő fél kilométeres versenyben az Európa-bajnok kajakos Kozáknak szoríthatott a publikum, a szombaton a négyessel aranyérmes lapátforgató itt is esélyesnek számított. A rajtál azonban igencsak beragadt, a német Nicole Reinhardt és a címvédő, olimpiai bajnok ukrán Inna Oszipenko-Radomska viszont nagyon bekezdett. Féltávnál német, ukrán, magyar volt a sorrend, de az utolsó 200 m-en Kozák elindult, s előbb lehagyta Radomskát, majd közelített az éllovashoz. A közönség hangorkánja egyre erősödött, ám a drukkerek hiába akarták "betolni" a magyar hajóját, Kozák végül nem tudta beérni Reinhardtot, s ezúttal meg kellett elégednie az ezüsttel.
A Domino Honvéd kajakosa ugyan kvótát érő pozícióban végzett a döntőben, de mivel egy sportoló csak egy olimpiai indulási jogot gyűjthet hazájának, s ő a kvartett tagjaként ezt már megtette, második helye nem ért újabb londoni helyet.
A férfiak hasonló számában a vb-újonc, 25 éves Kugler Attila nem számított a dobogóra esélyesek közé, tőle már az is remek teljesítmény volt, hogy bejutott a legjobb kilenc közé. A fináléban aztán nem is tudta borítani a papírformát, ugyan jól helytállt, de csak nyolcadik lett. Férfi C-1-ben a mindössze 18 éves, ifjúsági világbajnok Korisánszky Dávid képviselte a magyar színeket, Kuglerhez hasonlóan tőle is bravúr volt, hogy egyáltalán ott lehetett az A fináléban. Első felnőtt vb-jén végül ő is a nyolcadik helyen zárt.
A szintén újonc Tóth, Kulifai 500 m-es kajakpáros nagyszerű teljesítményt nyújtott az előfutam során, magabiztos versenyzéssel egyből a döntőbe jutott, de arra nagyon kevesen számítottak, hogy ott is főszereplő lesz. Óvatosan kezdték a távot a magyarok, 250 m-nél a harmadik helyen lapátoltak a litvánok és románok mögött, a hajrához érkezve azonban már tisztán vezettek, és a publikum legnagyobb örömére a befutóig meg is őrizték szűk fél hajónyi előnyüket, így - nagy, de kellemes meglepetésre - megszerezték a magyar csapat negyedik aranyérmét a vb-n. Tóth 26, Kulifai pedig - aki néhány másodpercig alig akarta elhinni, hogy nyertek - 22 éves, mindketten az MTK versenyzői és Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványai. Az eredményhirdetéskor Borkai Zsolt MOB-elnök is köszöntötte őket.
Következett a női kajakpárosok éremcsatája, ahol egyértelműen érmet vártak a nézők az idén összeült, júniusban Eb-t nyert Csipes Tamara, Kovács Katalin duótól. A kettős végül csalódást okozott, ugyanis miután beragadt a rajtnál, féltávnál csak az ötödik helyen volt, és a folytatásban sem tudott sokat faragni a hátrányából. A páros lemaradt a dobogóról, negyedikként zárt, de Csipes révén Magyarország újabb olimpiai kvótát szerzett (Kovács már gyűjtött egyet a négyes tagjaként), így ezek száma a női kajakosoknál ötre nőtt. A számot óriási meglepetésre az osztrákok kettőse nyerte.
Zárásként a Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos, Kucsera Gábor, Boros Gergely összeállítású kajaknégyesnek szurkolhatott a közönség, az egység gyakorlatilag már azzal kiharcolt négy londoni indulási jogot, hogy bekerült a döntőbe, de abban még végig is kellett menni az 1000 m-es távon. A magyarok láthatóan nagyon akartak, de végül nem tudtak beleszólni az érmek elosztásába, s hetedikként értek célba. A magyar férfi kajakos kvóták száma azonban ezzel együtt is hatra nőtt.
Később:
váltó előfutamok 16:40 ó

(Frissítve: 17:09)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?