Jótékonysági Mikulás-futást rendeznek Bősön

futás illusztráció
Bős |

A csallóközi városban az agilis helybeli futóklub vasárnap harmadik alkalommal rendez Mikulás-futást. A rendezvényen családias hangulatban állhatnak rajthoz kicsik és nagyok, fiatalok és idősek egyaránt.

„Az advent időszakában zajló futáson rajtdíjat ugyan nem kérünk, de jótékonykodunk. Konkrétan az idén tavasszal szív- és keringési elégtelenséggel született dunaszerdahelyi Dávidka gyógyíttatását kívánjuk támogatni a résztvevők adakozásából befolyt összegből. A futókat, kocogókat, gyaloglókat a bősi Amadé parkba invitáljuk, ahol erőnlétük függvényében két, négy, vagy hat kilométert teljesíthetnek. Egy kör hossza egyébként 2 kilométer. A célba érők megtarthatják rajtszámukat, és egyedi éremmel is megjutalmazzuk őket. Az erőpróba után harapnivalót, forró teát, forralt bort, gyümölcsöt fogyaszthatnak” – sorolta lapunknak a részleteket a főszervező Király Mátyás, a bősi futóklub elnöke. 
Megtudtuk, tavaly száznyolcvannyolcan voltak, idén több, mint kétszáz résztvevőre számítanak. „A nagyobb hatás kedvéért várjuk a futócipőt viselő mikulásokat, télapókat. A rajtvonalnál tessék sapkát húzni vagy beöltözni. Nevezni a helyszínen fél tizenegytől lehet, a mezőnyt tizenegy órakor rajtoljuk el. Mindenkit nagy szeretettel várunk a rajtvonalnál” – invitálta erőpróbájukra a mozgás szerelmeseit Király Mátyás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?