Ilyen környezetben csak nyerni lehet

A címvédő Slovanhoz hasonlóan a kassai jégkorongcsapat is hétmeccses, drámai csatában harcolta ki az extraliga-döntőbe jutást. A kelet-szlovákiaiak edzőjével, a cseh Rostislav Čadával egy nappal a finálé előtt beszélgettünk.

Miroslav Lipovský a döntőben is kulcsfigura lehet a kassai kapubanSITA-felvételNagy volt az öröm Kassán, hi?szen a csapat öt év után játszhat ismét a bajnoki címért…

Bárcsak mindig ilyen jól tippelnének az újságírók, akiknek nagy része a döntőbe várta csapatomat. Pénteken este szenzációs volt a hangulat a Steel Arenában, ilyen környezetben csak nyerni lehet!

De azért nem volt olyan egyértelmű a Skalica elleni utolsó mérkőzés, hiszen a remek kezdés után hullámvölgybe kerültek, kétgólos előnyre tett szert az ellenfél. Ekkor nem féltette csapatát?

Nem, mert jól játszottunk, könnyen elkerülhető gólokat kaptunk. A vendégeknek minden sike?rült, nekünk meg semmi. Tudtam, előbb-utóbb fordul a kocka. Nagy erővel rohamoztunk, szenzációs közönségünk megérezte, most kell biztatni a fiúkat, akik aztán remek játékkal ledolgozták a hátrányt.

Az utolsó harmadban már sokkal óvatosabban hokiztak védencei. Miért?

Többször is felhívtam a játékosok figyelmét arra, nagyon figyeljenek, nehogy gólt kapjunk, mert az végzetes lehet. Biztos voltam abban, hogy az a csapat játszhat a döntőben, amelyik a hálóba talál. Mindkét oldalon remekeltek a védők és a kapusok, ám végül egy jól eltalált bombagóllal mi nyertünk.

Mi döntött a kassaiak javára?

Az hogy a sorsdöntő pillanatban, a hetedik meccs hajrájában mi voltunk a határozottabbak, a harcosabbak és a fegyelmezettebbek. Valódi csapatmunkának köszönhetjük a fináléba jutást. A kapustól a cserejátékosokig mindenki kivette a részét a sikerből. És természetesen ne feledkezzünk meg nagyszerű közönségünkről sem, neki is sokat köszönhetünk.

Miért nem tudtak meccset nyerni a Skalica otthonában?

Két hazai győzelem után, az első idegenbeli találkozón nem játszottunk jól, és amint hátrányba kerültünk, beletörődtünk a vereségbe. De a másik két szakolcai összecsapáson már az elképzeléseim szerint hokiztak a fiúk, ám hadilábon álltunk a szerencsével.Egyesek szerint ismét felérhet a csúcsra a kassai együttes.

Bárcsak megint igazuk lenne az újságíróknak…

Pálffy beállította Demitra rekordját

Az extraliga idei kiírásának kimagaslóan legjobb és legeredményesebb játékosa Žigmund Pálffy, a Skalica játékmestere volt. Főleg neki köszönhetik az erdőhátiak, hogy a 3. helyen végeztek. A szakolcaiak sztárja az idei bajnokságban 99 kanadai pontot gyűjtött, s ezzel beállította Pavol Demitra rekordját. (zsi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?