<p>Péntek délutánig úgy tűnt, hogy Kovács Kid Tamás hétfőn nem utazhat el az USA-ba, ahol a jövő szombaton a kazah Bejbut Sumenov ellen a WBA félnehézsúlyú vb-övéért lép szorítóba. A 36 éves galántai profi ökölvívónak ugyanis nem volt vízuma.</p>
Huzavona Tomi Kid vízuma körül
„Csütörtök éjjel arról értesítettek a San Antonió-i mérkőzés szervezői, hogy kedd délelőtt jelentkezzem a vízumért az USA pozsonyi nagykövetségén. De hát én az egész csapatommal már hétfőn utazom. Hiába küldtem el bő másfél hónappal ezelőtt az amerikai szervezőknek minden szükséges dokumentumot, csak most tudtam meg, hogy szükségem van a vízumra, a csapatom többi tagja ugyanis vízum nélkül utazhat, nekik elég a regisztráció – mondta lapunknak Tomi Kid. – Pénteken délelőtt bementem az amerikai nagykövetségre, beadtam a kérvényt, és vártam. Nem tagadom, nagyon izgultam. Szerencsére három órakor megkaptam a szükséges okmányt, így hétfőn útra kelhetünk.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.