Ronaldo rájött, hogy nem a megnyert BL-döntő után kellett volna távozásáról beszélnie

ronaldo
Kijev |

Cristiano Ronaldo vasárnap már némileg sajnálta, hogy a Bajnokok Ligája szombati megnyerését követően lebegtette meg távozását a Real Madrid labdarúgócsapatától, ám ismét jelezte, hogy egy héten belül nagy bejelentésre készül.

A portugál sztár - aki a 3-1-re megnyert Liverpool elleni fináléban nem szerzett gólt - a lefújást követően nem sokkal a beIN Sports televíziónak azt mondta, hogy "nagyon jó volt a Real Madridban játszani", egyúttal azt ígérte, hogy hamarosan választ ad majd szurkolóinak.

"Akkor beszéltem, amikor nem kellett volna. Nem az volt a megfelelő idő erre, de őszinte voltam" - nyilatkozta vasárnap a 33 éves sztár, hozzátéve, hogy szeretett volna még várni ezzel, de a győzelem hevében nem tudta visszafogni magát.

Ronaldo vasárnap ismét hangsúlyozta, egy héten belül nyilatkozni fog jövőjéről, mert drukkerei, akik mindig mellette álltak, megérdemlik, hogy tudjanak róla.

Csapattársai Ronaldo szavai után igyekeztek hangsúlyozni, hogy szeretnék, ha a portugál futballista velük maradna, ahogy Zinedine Zidane vezetőedző szerint is a Realban kell játszania a továbbiakban is.

"Cristiano nagyon fontos része a csapatunknak. Neki szüksége van arra, hogy érezze a szeretetet, és mi mindannyian azt akarjuk, hogy maradjon. Nem fog ennél jobb helyet találni, ő a mi szupersztárunk" - fogalmazott egyértelműen a csapatkapitány Sergio Ramos.

Cristiano Ronaldo az első olyan labdarúgó, aki ötször nyerte meg a legrangosabb európai kupasorozatot, amióta Bajnokok Ligájának hívják. Négyszer a Reallal (2014, 2016, 2017, 2018) és egyszer a Manchester Uniteddel (2008) diadalmaskodott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?