Holnap műtik Saláta Kornélt

Saláta Kornél

Hosszú kihagyás vár Saláta Kornélra, a Szombathelyi Haladás futballcsapatának 34 éves, negyvenszeres szlovák válogatott középső védőjére.
A garamkövesdi származású hátvéd a Ferencváros elleni bajnoki mérkőzésen szenvedett súlyos térd-sérülést, és várhatóan csak fél év múlva térhet vissza. 

Hogyan sérült meg?
A Ferencváros elleni idegenbeli bajnoki 60. percében a kinyújtott jobb lábamra ráesett Varga Roland, a hazaiak szélsője. Nagy fájdalmat éreztem, nem tudtam folytatni a játékot. A meccs után a térdem nem volt bedagadva, és járni is tudtam, ezért nem gondoltam, hogy olyan nagy a baj. Mert amikor két évvel ezelőtt a bal térdemmel volt hasonló gondom, akkor az teljesen bedagadt, és nem bírtam lábra állni. 

Mikor derült ki, hogy elülső keresztszalag-szakadása van?
Egy nappal a meccs után a Szombathelyen elvégzett mágneses rezonanciás vizsgálat kimutatta, hogy a jobb térdemben el van szakadva az első keresztszalag. Elkerülhetetlen a műtét, amelyre holnap délelőtt Peter Malinovský dunaszerdahelyi magánklinikáján kerül sor. Teljesen megbízom a szlovák válogatott korábbi orvosában, 2017-ben is ő operált, és remek munkát végzett. 

Két éve hét hónapot hagyott ki, most milyen hosszú kényszerpihenőre számít?
Remélem, ezúttal rövidebb lesz, de nem akarom elsiettetni a visszatérést. Sok függ majd a megfelelő rehabilitációtól is. Harmincnégy éves vagyok, még legalább két esztendőt szeretnék az élvonalban tölteni.

Egy sérülés mindig rosszkor jön…
Most talán a legrosszabbkor jött a kényszerpihenő, hiszen gyorsan beilleszkedtem, és a csapat kezdett belelendülni. Úgy érzem, igazoltam az elvárásokat, nagyon sajnálom, hogy a bajnokság hajrájában nem tudok segíteni a fiúknak. 

Miben különbözik a szlovák és a magyar bajnokság?
Nincs lényeges különbség a két pontvadászat között, de az NB I-ben a bírók jóval szigorúbbak a védőkkel szemben. Olyan belemenésekért, amelyeket a Fortuna Ligában le sem fújnak, itt már sárga lapokat osztogatnak. Meg kellett szoknom, hogy Magyarországon egyértelműen a csatárokat védik a játékvezetők. 

Utólag nem bánja, hogy csak féléves szerződést kötött a Haladással?
Nem. Sajnos, a sérülésem miatt így alakult a helyzet, de a játékommal bizonyítottam, hogy megállom a helyem az OTP Ligában. Remélem, szeptemberre már harcképes leszek.

A Haladás vezetői már jelezték, hogy a következő szezonban is számítanak a játékára?
Mindenképpen jólesett, hogy sérülésem ellenére a szombathelyi vezérkar a továbbiakban is számol velem. Jól érzem magam a Haladásnál, szurkolok a csapatnak, hogy kivívja a bennmaradást, de ha kell, az NB II-ben is segítek az együttesnek. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?