Hídavatás évfordulóján futnak a két Komárom közt

knfut

Szokatlan időpontban rendezik idén a Komárom–Komárno Nemzetközi Utcai Futóversenyt, szeptember harmadik napjára halasztották az április-májusi Komáromi Napok korábban kihagyhatatlan rendezvényét.

De ez is már előrelépés, hiszen a koronavírus-járvány miatt kétszer egymás után (2020, 2021) elmaradt a tömegeket vonzó verseny. „Idén szintén közbeszólt a Covid, bizonytalan volt a helyzet, mikor már időszerű lett volna a szervezés, s mire kialakultak a versenyzési lehetőségek, az idő rövidsége miatt nem vállalhattuk előkészületeivel együtt hagyományos rendezvényünket. Így maradt a szeptemberi időpont, amely a két várost összekötő Erzsébet híd avatásának évfordulójára esik” – kereste meg lapunkat tájékoztatásával Sebő Beáta, a futóverseny 46. kiírásának igazgatója.

A versenykiírásból kiderül, hogy a versenyközpont Dél-Komárom Csillag erődjében lesz. Ennek parkolójából indul a mezőny, az 5,5 km-é pont kilenckor, a 10 km-é negyedórával később, a cél pedig Észak-Komárom sportcsarnoka előtt lesz. Nevezni interneten 2022. augusztus 20-ig lehet a versenyrendező Komárom-Európa Futó Egyesület alábbi oldalán: http://darktiming.hu/kefe. Akik 2020-ban neveztek, érvényesíthetik azt, s rajtdíjuk a 2020-as befizetéssel rendezett. Helyszíni nevezés szeptember első két napján 17 és 19 óra között a dél-komáromi sportcsarnokban lesz. Erre a verseny napján már nincs lehetőség! A komáromiak rajtdíjkedvezményben részesülnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?