Hétfőn temetik Pálkovács Zoltánt

Rimaszombat |

<p>2010. október 4-én 13.00-kor a rimaszombati temetőben helyezik örök nyugalomra a tragikus körülmények között elhunyt Pálkovács Zoltán dzsúdóst.</p>

Az elhunytat  a VŠC Dukla Banská Bystrica és a szlovák hadsereg tagjaként katonai tiszteletadás mellett temetik el.

Pálkovács Zoltán szeptember 25-én egy ausztriai autóbalesetben hunyt el. A rimaszombati fiatalember nagy tehetség volt. 1999-ben 18 évesen a római junior világbajnokságon ezüstérmes lett, egy évvel később a ciprusi Nikózában a bronzérmet szerezte meg ugyanebben a kategóriában. 2002-ben Mariborban az EB-n a 100 kg-osok súlycsoportjában az ötödik lett , ugyanígy teljesített két évvel később az EB-n Bukarestben. 2007-ben az indiai Hajdarabádban a Hadsereg-világjátékokon a második legjobb lett, 2006-ban pedig világbajnok. A Világkupákon egyszer az első, négyszer-négyszer pedig a második és harmadik helyet szerezte meg. A 2004-es athéni és 2008-as pekingi olimpián nem járt sikerrel, már az első körben kiesett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?