Megszerezte második győzelmét a rimaszombati csapat: a labdarúgó Corgoň Liga 3. fordulójában egyetlen góllal nyert az Inter ellen. Döntetlent hozott a besztercebányai és Vág-menti rangadó, otthon tartotta a pontokat az Artmedia.
Hetedszerre győzelem
„Játsszatok úgy, mint a csehek, és jó lesz” – adta meg a győzelem recepjtét egy hazai szurkoló az összecsapás kezdetét jelző sípszó előtt, s bár az újonc játéka azért elmaradt az Eb-bromzérmes csapat stílusától, egyvalamiben mégis párhuzamot vonhatunk a gömöriek és a cseh válogatott között: a győztes gólt egy kék cipős futballista szerezte.
A kék csukában játszó Maruniak már a 9. percben betalált: Piszár önzetlen átadása után lőtt a hálóba. Egyébként nem ez volt az első hazai helyzet a mérkőzésen, Hadviger már két perccel korábban megszerezhette volna vezetést, fejese azonban elkerülte a kaput. A kezdeti iram az első negyedóráig tartott, s mivel a vendégek is főleg a védekezésre összpontosítottak, a szünetig más helyzet nem akadt.
Fordulás után újra belelendült az újonc, s a csapatkapitány Piszár kétszer is gólt lőhetett volna, ám előbb a kapufa, majd a kapus hárított. A második félidőben az Inter is nagyobb sebességre kapcsolt. A 61. percben már Benko is verve volt, ám Brezík a pozsonyiak legnagyobb helyzetét puskázta el, lágy emelése a kapu mellett ért földet. A hátralévő percekben a feltámadó viharos szél és az esőtől csúszós pálya jócskán megnehezítette a védők és a kapusok dolgát, de gól már nem esett. A rimaszombatiak így megszakították a fővárosiak elleni rossz sorozatukat, míg az Inter vereségi sorozata továbbra is folytatódik. (bt)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.